NBA sose változz meg, Mi így szeretünk

Fotó: Unsplash/ Ryan

Történelmi fordítások. Kétszer is. 

Mindent el lehet mondani az idei NBA rájátszásról, de azt nem, hogy unalmas lenne. A csapatok kitesznek magukért és amikor a szimpatizánsok már azt hiszik, kedvencük ott van a következő körben, akkor kezdődik csak igazán a párharc. 

Oklahoma City Thunder – Phoenix Suns 4:0 

A legkönnyebb győzelem biztosan ez volt, hiszen a Thunder kisöpörte a Suns-ot. Bár a papírforma alapján ezt lehetett tudni,  a Phoenix szurkolók azért reménykedtek a csodában. 

Próbálkozott is becsülettel a Suns, amit talán ez a 4:0-ás eredmény nem tükröz. A Devin Booker, Dillon Brooks, Jalen Green hármas minden meccset 2 számjegyű ponttal zárt. Shai Gilgeous-Alexander már ebben a párharcban megmutatta miért az MVP cím várományosa, hiszen mind a 4 meccsen ő volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A Phoenix vesztét  a saját kispadja okozta. Egyik találkozón sem volt kiemelkedő teljesítmény a padról, ellentétben a másik oldalon, ahol 5-6 játékos is tudod pluszt hozzátenni. Kispad a kispad ellen: 4:0. 

Los Angeles Lakers – Houston Rockets4:2

A Luka Doncic-ot nélkülöző Lakers már az első körben nehéz ellenféllel nézett farkasszemet, hiszen a Rockets Kevin Durant,Alpren Sengün párossal rohamozott. 

Az első két meccset meglepően könnyedén hozta a Lakers, ami Luke Kennard két mérkőzésen szerzett 50 pontjának volt köszönhető. Jöttek viszont a Houston hazai meccsei: az egyenlítésben reménykedtek a texasiak. 42 másodperccel a harmadik mérkőzés vége előtt 6 ponttal vezettek a hazaiak. Zsebben érezhettek a győzelmet. Aztán érkezett Lebron James, aki labdát szerzett, majd hosszabbításra mentette a meccset. Frissebb volt a Lakers és már 3 nyert ,,csatájuk” volt a találkozón. 

Aztán jött zsinórban 2 Rockets győzelem és már gyorsan 3-2 volt az állás. Ismét Houstonban játszottak mérkőzést, viszont ez a hazai pálya inkább a vendégeknek kedvezett. 20 pontos győzelem és 4:2-es továbbjutás. 

Elbírta Luka Dončić hiányát a Lakers, ami annak volt köszönhető, hogy a Marcus Smart, Rui Hachimura, Austin Reaves hármasból valaki mindig tudott extrát előhúzni a kalapból. Luke Kennard első 3 meccsen nyújtott teljesítményével vezére lett csapatának.

Houstoni oldalon ismét csalódást keltett a rájátszás. Durant 1 meccset játszott, ott is kikaptak. Sengün egyedül nem tudott csodát tenni. Talán majd jövőre. 

San Antonio Spurs – Portland Trail Blazers4:1

Victor Wembanyama, Stephon Castle és De’Aaron Fox az egyik oldalon, míg Deni Avdija, Scott Henderson és Jrue Holiday a másik oldalon. Legalábbis a szurkolók így vázoltak fel ezt a mérkőzést. Az első ,,csatát” simán hozta a Spurs. A másodikon viszont a párharcot befolyásoló sérülés történt. Wembanyama a második negyed derekán egy betörés után a földön maradt, majd a saját lábán az öltözőbe sietett. Nem is tért már vissza, így a Portland mérkőzést tudott nyerni San Antonioban. A harmadik meccs előtt biztos volt, hogy Wemby nem játszik, ami lehetőséget nyitott a hazaiaknak. Ezzel viszont nem tudtak élni  és vereséget szenvedtek. Bánatukra a negyedik meccsen Wembanyama ismét játékra jelentkezett és végleg megsemmisült a Portland. Az ötödik meccset is könnyedén hozta a San Antonio és elődöntőbe jutott. 

A Spurs Wemby hiányát is elbírta, míg a Trail Blazers Avdiján kívül az első két meccsen rukkolt elő extra teljesítménnyel. Utána egyedül maradt az izraeli és átrohant rajtuk a Spurs. 

Denver Nuggets – Minnesota Timberwolves2:4

Az elmúlt években már többször megrendezték ezt a párharcot és valami pikantéria mindig volt a meccsekben. Ez az idei évben sem volt máshogy.

Nikola Jokić és Jamal Murray extrájával indult a mérkőzés, összesen 55 pontot dobtak. Az első meccset behúzta a Nuggets. Aztán beindult a Minnesotai henger Anthony Edwards vezérletével. Denverben nyerte meg a második kört a Timberwolves. Ayo Dosonmu neve keveseknek mond sokat, viszont a harmadik és negyedik meccs után egyértelműen ő  volt a beszédtéma. Előbb 25, majd karriercsúcsát megdöntve 43 pontot dobott, amivel mindkét hazai meccsét behúzta a Minnesota. Jokić és Murray próbálta párharcban tartani a Nuggets-et, viszont ők ketten kevesek voltak. A padról semmi segítséget nem kaptak. Az ötödik meccset Denverben még megtudták nyerni, de a hatodik meccsen simán lezárta a párharcot a Timberwolves. 

Minnesotában több játékos is oroszlánrészt vállalt a párharcban, míg denveri oldalon a Jokić-Murray páros kevés volt. Megérdemelten menetel tovább a Timeberwolves.  

Detroit Pistons – Orlando Magic 4:3

Detroitban már az első meccsen robbant a bomba, győzni tudott a Magic. Cade Cunningham 39 pontos extrája sem volt elég, hiszen a második legeredményesebb játékos hazai oldalon Tobias Harris volt 17 ponttal. A vendégeknél 5 játékos is 2 számjegyű ponttal zárt. Még Detroitban felpörgött a hazai kispad és egyenlő lett a párharc. Aztán jött a feketeleves, hiszen az Orlando mind a két hazai meccsét behúzta, amivel 3-1-re vezetettek. Meglepően ez inkább a Detroitnak adott erőt, míg az Orlando, Paolo Bancheron kívül összeomlott. Cunningham a következő 3 meccsen 109 pontot dobott. A hetedik mérkőzés csak nevében volt hetedik mérkőzés. Simán nyert a Detroit és klub történelmében másodjára tudott 3-1-ről fordítani.

Az Orlando senki mást nem okolhat csak saját magát. A Detroit ebből erőt is meríthet és akár sokáig menetelhet az idei rájátszásban.

Cleveland Cavaliers – Toronto Raptors4:3

Talán ez volt az a küzdelem, ahol tényleg nem lehetett tudni, hogy ki jut tovább. James Harden és Donovan Mitchell mellett jó kiegészítő játékosai vannak a Clevelandnak, amit az első két hazai meccsükön meg is mutattak. Próbált kapaszkodni a Toronto, de nem sikerült nekik,  így fókuszálhattak a hazai meccseikre. Sikerült is, hiszen Scottie Barnes először RJ Barrett-el, majd Brandon Ingram-mel nyújtott extrát. Egyenlő volt a mérkőzés. Clevelandban megint a hazai csapat volt az erősebb, és Torontoba a párharc győzelemért utazott a Cavs. Látszódott is rajtuk, hogy le szeretnék zárni, de hosszabbítás következett, amit jobban bírt a Raptors, úgyhogy itt is jöhetett a hetedik meccs. A sorminta alapján Cleveland továbbjutásra lehetett számítani, hiszen a párharcban mindig a hazai csapat győzedelmeskedett. Aminek eleget is tettek a csapatok. A Cavs megnyerte a hetedik meccsét és elődöntőbe jutott. Így az északi derbi elmarad, viszont a Toronto ebből a párharcból sokat tanulhat jövőre. 

New York Knicks – Atlanta Hawks 4:2

A papírforma alapján sima new yorki továbbjutás, viszont ehhez az Atlantának is volt pár szava, de még hogyan. 

Az első meccset hozta is a Knicks, Jalen Brunson extrájával. CJ McCollum-ot vendég részről lehetett dicsérni. A második meccs után meg pláne. Nem az utolsó másodpercekben kihagyott büntetőkre miatt, hanem a 32 pontjára. Győzött a Hawks, 1-1-ről folytatták Atlantában. McCollum ismét a 

főszereplő volt, 12 másodperccel a vége előtt egy közép távolival a Hawks irányába fordította a mérleg nyelvét. 2-1-re már a Hawks vezetett. Ami az utolsó győzelem volt számukra.

Talán elfáradtak, ami a hatodik meccsen mutatkozott meg igazán. Volt olyan periódus a találkozón, amikor a Knicks 60! ponttal vezetett. 

Szépen helytállt a Hawks, de azt a hatodik meccset minden szurkoló szeretné törölni az emlékezetéből.

Boston Celtics – Philadelphia 76ers – 3:4

A „We want Boston” több szempontból is új értelmet nyert. A Sixers szurkolói ezt skandálták a Play In-es győzelmük után, majd a Bostoniak ugyanezt, miután harminc ponttal nyerték az első meccset. A második mérkőzés után már nem volt ennyire derűs a hangulat a TD Gardenben hiszen egyenlített a Philadelphia. Jayson Tatum, Jaylen Brown és Payton Pritchard vezérletével mindkét idegenbeli meccsét megnyerte a Boston. Joel Embiid visszatért, de ő sem tudott segíteni saját csapatán. Eldőlni látszott a párharc. Aztán robbant a bomba. Bostonban a Tyrese Maxey Embiid páros villant meg, amivel visszatudták vinni a párharcot Philadelphiában,  amit meg is tudtak nyerni, így  következhetett a hetedik meccs. Tatum nélkül vágtak neki a mindent eldöntő mérkőzésnek. Brown és Derrick White emelkedett ki hazai oldalon, viszont a vendégek sem érkeztek feltartott kézzel. Embiid, Maxey, Edgecombe és Paul George emelkedtek ki. Óriási meglepetésre megint megverték a Bostont hazai pályán, így 3-1-ről felállva tudtak nyerni.

A Celtics a saját sírját ásta meg, amivel történetük során először vesztettek párharcot 3-1-es előnyből. A Philadelphia megmutatta, hogy ennek a csapatnak van tartása, ami talán köszönhető volt Embiid visszatérésének. 

Tatum-ot nem annyira rázta meg a vereség, hiszen Embiidel valamit nagyon viccesnek találtak a meccs után. De ennek az elemzését meghagyom a Celtics szurkolóknak. 

Kapcsolódó tartalmak