A Detroit Pistons csapatának idén korán jött a karácsony

Fotó: Josh Garcia / Unsplash

Egy hajszálon múlt, hogy az NBA történelmében hetedszerre is előforduljon az, amikor a az elsőt a nyolcadik kiemelt búcsúztatja. A keleti-konferencia rájátszásának első körében az Orlando Magic (8) 3-1-es előnyt szerzett a Detroit Pistons (1) ellen, azonban egymás után három mérkőzést buktak el, így csak jövőre láthatjuk őket. Ez a széria tipikus esete volt annak, hogy nem a Detroit nyerte meg, hanem az Orlando vesztette el a párharcot. Nézzük meg, miért.

A Detroit Pistons az alapszakasz egyik legjobb mérlegével várhatta a rájátszást, egyedül az Oklahoma City Thunder és a San Antonio Spurs tudott több mérkőzést nyerni. A Cade Cunningham–Jalen Duren páros az All-Star csapat tagjai is lehettek. A Cunningham 24 pontot és kishíján 10 gólpasszt átlagolva csapata vezére volt, amit Duren centermunkája és lepattanózása tökéletesen egészített ki. Emellett Ausar Thompson, az NBA egyik legjobb védekező játékosa volt, meccsenkénti 2 labdaszerzése a legtöbb volt idén a ligában. A kezdő ötöst a két veterán, Duncan Robinson és Tobias Harris tette egésszé. Mindketten 12 pont környékén átlagoltak, szóval elmondhatjuk, a feladataikat jól végezték. A Pistons 60-22 mérleggel zárta az alapszakaszt, a keleti konferencia első helyén.

A rájátszásban viszont a felemás szezont záró, play-in által bekerülő Orlando Magic rávilágított a Detroit gyengepontjaira, melyek közül a legnagyobb a támadójáték volt. Míg védekezésük a második legjobb volt az alapszakasz során, a pálya másik oldalán nem voltak ilyen sikeresek. A legfeltűnőbb hiányosságuk a hárompontos kísérletek terén volt, csak a borzalmas szezont produkáló Sacramento Kings csapatának volt kevesebb próbálkozása a periméteren túlról. A támadásaik sebessége is a középmezőnybe tartozott, azonban J.B. Bickerstaff edző taktikája inkább a magas hatékonyságú helyzetek teremtésére helyezte a hangsúlyt, ami ezt ellensúlyozni tudta. 


A rájátszáshoz érkezve az Orlando Magic szinte tökéletesen kontrázta mindezt, ellenfelük mindössze kétszer tudta átlépni a 100 pontos határt, ennek eredménye 3-1-es vezetés lett javukra. A Pistons-nak nagy hátrányt Jalen Duren játékának drasztikus visszaesése is, a 22 éves center közel 10 ponttal kevesebbet átlagol, mint az alapszakaszban. Mikor már szinte biztosnak látszott a Magic sikere, nagyobb összeomlást hajtottak végre, mint a Detroit a széria első felében.

A hatodik mérkőzés felidejére 22 pontos előnnyel fordulhatott a Magic hazai pályán, viszont ezután több rekordot is sikerült megdönteniük. Negatív rekordokat. A második játékrészben mindössze 19 pontot szereztek, ami a modern, hárompontosokra épülő kosárlabdában elképzelhetetlennek tűnik. A „trónról” a Utah Jazz csapatát taszították le, még az 1998-as nagydöntő harmadik meccsén dobtak 23 pontot egy félidőben, a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls ellen. De nem állunk még meg, hiszen a legtöbb egymás után kihagyott dobás címét is elhódították a rájátszásokban, 23-mal. Ilyen mértékű szétesés, amikor egy győzelemre a második kör, mindez hazai pályán, egészen példátlan. A vége egy 14 pontos vereség lett, utazhattak Michigan államba, szükség volt a hetedik összecsapásra is. A mindent eldöntő hetedik mérkőzés második félidejében sem sikerült tartaniuk a tempót a Detroittal, Tobias Harris és Cade Cunningham is 30 pont fölé jutott, ezzel 116-92 arányban győzött a Pistons, megmenekülve a szégyentől.

A Detroit Pistons 18 év után tudott ismét szériát nyerni a rájátszásban, a második körben a szintén döcögős teljesítményt nyújtó Cleveland Cavaliers csapatával találkoznak. A Cleveland szintén 7 mérkőzésen búcsúztatta a Toronto Raptors csapatát.


Kapcsolódó tartalmak