Fotó forrása: Anne-Christine POUJOULAT / AFP
Tündérmesének indult, dicstelenül végződött a spanyol szakvezető pályafutása a magyar válogatott kispadján. A 2019-ban induló három muskétással, a Gulyás István – Chema Rodríguez – Nagy László trióval amilyen jól indult válogatottnak, végül ugyanolyan sorsra jutottak, mint legtöbb elődjük. De sikeresnek vagy kudarcnak nevezzük-e ezt a szűk 7 esztendőt?
2019 júliusában egy átmeneti időszakot írtunk: a “régi nagy öregek” Császár Gábor, Ilyés Ferenc, Nagy László karrierjük vége felé jártak, de utóbbi kettő még vállalta a 2019-es vb-t. A Matić-Csoknyai párost 2018 őszén közvetlen a világtorna előtt nevezték ki Ljubomir Vranjes helyére, akinek elsősorban nem is a válogatott éléről, hanem a főállásából, a Veszprémtől kellett távoznia, miután a klub szurkolói “Auf wiedersehen!” (ford.: Viszontlátásra!) skandálásba kezdtek egy Bajnokok Ligája vereség során.
Már olyan rég volt 2017, hogy nem árt visszaemlékezni, a svéd szakembert együttesen nevezték ki a magyar válogatott és a Veszprém KC élére. Ez utólag több szempontból is erősen megkérdőjelezhető döntés volt. Egyrészt miért nevezzük ki a Veszprém és a magyar válogatott élére ugyanazt a személyt, amikor a Veszprémben ekkor már csak nagyítóval találtunk magyar játékost? Másodsorban a tempókézilabdát képviselő szakvezető hogyan egyeztethető össze a testsúlykilogrammra épülő keretekkel? Harmadrészt, a Veszprémből való távozásának miért kell közvetlen kihatása legyen a magyar válogatott jövőjére oly módon, hogy három hónappal a világbajnokság előtt kelljen új szövetségi kapitányt keresni?
De visszaugorva a 2019-es világbajnokságra, ekkor egy már sokkal jobban kinéző, de a szövetség elvárásának nem megfelelő eredmény született azzal, hogy nem jutottunk a legjobb nyolc csapat közé, így a megnyert EB-selejtezősorozat ellenére az MKSZ nem tartott ki a Matić-Csoknyai kettős mellett. Az új korszakban már nem vállaltak szerepet játékosként Nagy Lászlóék, ő maga szakmai alelnökként folytatta, illetve a válogatott kispadján is helyet foglalt.
A 2020-as Európa-Bajnokság az utolsó esély volt az olimpiára, a kitűzött cél mégsem az ötkarikás játékokra való kijutás, hanem a csoportkör túlélése volt, amely a legutóbbi kiírásban Vranjessel nem jött össze. A nehézség, hogy ehhez már nem volt elég a legjobb három között zárni, hiszen csak két továbbjutó volt a csoportokból. Ráadásul két északi csapat is volt a négyesben, Dánia és Izland, akiknek a játéka hagyományosan nem ízlik a magyar válogatottnak. Ennek ellenére rég nem látott remekelést mutatott be a megfiatalodott csapat, és hazaküldtük a világbajnok dán válogatottat, Mikkel Hansennel és a többi világsztárral a soraiban. A középdöntőben viszont csak egy mérkőzést sikerült megnyerni a válogatottnak, ezzel az elődöntős és olimpiai álmok szertefoszlottak.
A 2021-es világbajnokságon az EB-ről sérülés miatt hiányzó Lékai Máté és Bodó Richárd is csatlakozott a válogatotthoz, és az ő játékuk még egy picit emelt a szintjén a csapatnak. És nem utolsósorban a nyáron Norvégiába igazoló Máthé Dominik óriásit fejlődött az előző torna óta, és az élcsapatok szintjéhez közeli teljesítményre voltak képesek a mieink. A franciák ellen hosszabbításban maradtunk alul a negyeddöntőben, így 5. helyen rangsorolták a magyarokat, ami óriási bizakodásra adott okot a részben hazai rendezésű Európa-Bajnokság előtt.
Az EB előtt átadott 20022 fő befogadására alkalmas csodálatos MVM Dome-ban teltház előtt mutatkozott be a válogatott történelme első hazai nagytornás szereplésén. A várakozás rég nem látott volt nemzetközi szinten, néhányan a döntőbe jutást sem tartották elképzelhetetlennek a torna előtt. Első ellenfelünk Hollandia volt, egy olyan ország, ahol nincs profi bajnokság, és csak néhány éve tűntek fel a férfiak mezőnyében magasabb szinten.
Egy előzetesen simának tűnő mérkőzés vagy a hazai pálya terhe vagy mindkettő együtt. Ezt talán sose tudjuk meg, mindenesetre a csapat csúnyán bent ragadt az öltözőben a mérkőzés elején, aminek köszönhetően a hazai közönség legnagyobb döbbenetére 5 góllal elhúztak a hollandok. A mérkőzés állását a legvégén sikerült végre kiegyenlíteni, ilyen esetben egy rendező országnak pedig szinte kötelező lenne megnyernie a véghajrát. Azonban az utolsó 3 gólt a németalföldiek szerezték, így a mieink már az elején borzasztó nehéz helyzetbe hozták magukat a két, papíron nehezebb meccs előtt.
Portugália ellen szintén rémgyenge kezdést mutattunk, aztán sikerült átvenni az irányítást, és egy utolsó másodperces Máthé Dominik góllal legyőztük a luzitánokat. A két évvel ezelőtt, általunk legyőzött Izland a csoportkör záró meccsén visszavágott a vereségért, és elütötte a magyar válogatottat az EB további küzdelmeitől.
Ekkor a nép a teljes edzői hármas távozását követelte, köztük a hivatalosan nem szövetségi kapitány, Chema Rodríguezét is, aki már ezekben az években is a legfőbb felelőse volt a csapat taktikájának kialakításának. A szövetség viszont Gulyás Istvánt tette bűnbakká a történtekért, és menesztették a pozíciójából, Nagy László pedig saját maga döntött úgy, hogy a kispad helyett kizárólag szövetségi alelnöki pozíciójában folytatja munkáját. Magyarán, ez az átvariálás csak egy látszatintézkedés volt, és ugyanazon elvek alapján folytatta a válogatott, vagyis a Chema-féle spanyol vonalon.
Apropó, spanyol vonal. A Vranjes bukás után az MKSZ ismét a lassú kézilabda felé vette az irányt, holott már ennek régebb óta nyomai vannak, hogy nem ez a sportág jövője. Ez a gyalázatos EB teljesítmény is megmutathatta volna a vezetésnek, dacára annak, hogy nem erre a modern játékra nevelték ki a nevelőegyesületek a jelenlegi válogatottat, lassan át kell alakítani a filozófiánkat, mert ennek rossz vége lehet.
A 2023-as világbajnokságon Chema Rodríguez már a saját stábjával vágott neki az olimpiai kvalifikációs pozícióért zajló eseménynek. És időközben a spanyol mester még nyert is egy Európa-Ligát a Benfíca vezetőedzőjeként, a döntőben az igazi modern kézilabdát játszó Magdeburg ellen. Ez még azért bizonyítja, hogy megfelelő játékosokkal egy idejétmúlt rendszer is versenyképes lehet bizonyos körülmények között. Na de a magyar válogatott alkalmas-e erre?
A világbajnokságon ezúttal mi vágtunk vissza Izlandnak, és az általuk dominált meccset egy elképesztő hajrával fordította meg a magyar válogatott. Ez a győzelem, még az utána mutatott hullámzó játékkal együtt is, végül elég volt a 8. helyre, ami egyben egy olimpiai kvalifikációs tornát jelentett.
A 2024-es Európa-bajnokságra kvázi tét nélkül, az olimpiai selejtezőre való felkészülés gyanánt utazott ki a válogatott, amelybe sikerült beépíteni az elmúlt évek két legnagyobb tehetségét, Fazekas Gergőt és Imre Bencét. A válogatott ki tudta használni a szerencsés sorsolását, tulajdonképpen az összes olyan volt jugoszláv nemzettel játszottunk, akiknek a játéka közelebb áll a magyarokéhoz. Ez egy 5. helyre lett elég, ami a válogatott történelmének legjobb EB szereplése volt.
Az olimpiai selejtezőtornát alapvetően Norvégiában rendezték volna, de mivel ők nem tudták vállalni, így Tatabányán játszották le a meccseket, amely jó lehetőség volt, hogy a 2012-es londoni olimpia után ismét ötkarikás játékokon szerepeljünk. A norvég meccs elvesztése után Portugáliát egy végletekig kiélezett meccsen legyőztük, ezzel pedig megváltottuk a jegyünket Párizsba. Természetesen ezen a sikeren felbuzdulva összehozták a találkozót a futball EB-re veretlenül kijutó szövetségi kapitánnyal Marco Rossival, sikerkapitányok címen.
Aztán, ahogyan a nyári EB Marco Rossi magyar válogatottjától is csalódást keltő volt, úgy az olimpiai szereplésünk a kézilabda tornán is csupán egy alacsonyan rangsorolt Argentína elleni győzelemmel zárult. Persze ha a sorsolást megnézzük, ennél talán nem is volt benne sokkal több, hisz a házigazda Franciaország, Dánia, Norvégia és Egyiptom is jobb minőséget képvisel, azonban voltak nyerhető meccsek, nem is egy. Mindenesetre a csoportkör után haza vezetett az útja a nemzeti csapatnak.
A 2025-ös világbajnokság szintén szerencsés sorsolást hozott számunkra, csupán Franciaország volt nálunk magasabban jegyzett csapat. A társházigazda Horvátország elleni negyeddöntőben előzetesen kevés esélyt adtak nekünk, viszont a torna addigi messze legjobb játékával végig a mi kezünkben volt a mérkőzés. Egészen az utolsó percig. 5 perccel a vége előtt is még 4 góllal vezettünk, amikor a magyar kézilabda történelmében már megszokott leolvadás bekövetkezett, és egy utolsó másodperces góllal Horvátország győzött. Sokan ismételten Chema lemondását követelték azután a lebőgés után, amit a véghajrában produkált a csapat, de ekkor még szóba sem került a szövetségnél a távozása.
Az idei EB már vészjósló volt a jövő évi világbajnokságra nézve, hisz csupán a feltörekvő olaszokat, és a harmatgyenge lengyeleket sikerült legyőzni, és a válogatotton a mérkőzések túlnyomó részén a teljes ötlettelenség látszott. A vb-selejtező párharcra kaphattunk volna gyengébb ellenfelet is Szerbiánál, de a magyar kézilabdába elköltött állami pénzmennyiséget összehasonlítva déli szomszédok szponzorációjával, kötelező lett volna a kvalifikáció. A magyar kézilabdázás azonban mint látjuk, semmit nem fejlődött, még az elköltött százmilliók ellenére sem.
A 2015-ös vb után először rendezik Magyarország nélkül a világbajnokságot, holott a jelenlegi körülmények összehasonlíthatatlanok a 2000-es években nevelkedett játékosok lehetőségeivel. Kivéve, ha azt vizsgáljuk, hogy a 2010-es évek elején hány magyar játékos jutott szóhoz a két legnagyobb magyar klubban, és mennyien vannak manapság.
A Magyar Kézilabda-Szövetség a nem épp fejlődőben lévő magyar kézilabda ellenére is bízott abban, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) szakmai alapokra hivatkozva a két vb-szabadkártya közül az egyiket nekünk adja. Nem érezzük ezt azért picit is szégyennek, hogy a szövetség megkönyörülésében kell bíznunk ennyi új kézilabdacsarnok és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) felhúzása után? Az IHF-nél végül nem találtak olyan szakmai okot arra, hogy ne tudják elképzelni a világbajnokságot a magyar válogatott nélkül, helyette két fejlődő kézilabdanemzetnek, Törökországnak és Szaúd-Arábiának adják meg a lehetőséget a bizonyításra. Hogy Chema Rodríguez maradását indokolta volna-e az, ha szabadkártyával indulhatunk, jó kérdés, mindenesetre egy héttel az IHF bejelentése után a szövetség megvált a kapitánytól.
Hogy Chema Rodríguez sikeres volt-e vagy sem, az attól függ, honnan nézzük. Ha az alapján vizsgálunk valakit, hogy kihozza-e a csapatból, ami az adott pillanatában benne van, abban Chema a legtöbbek szerint regnálás nagy részében helyt állt. Ha viszont azt nézzük, hogy egyértelmű, dinamikus fejlődésen ment-e keresztül az együttes, abban már nem mondhatjuk, hogy kiegyensúlyozott lett volna. Azt viszont nem szabad elfelejteni, egy mindenkori válogatott szövetségi kapitány nem tud napi szinten foglalkozni a játékosokkal. Sajnos a magyar játékosállomány nincs olyan helyzetben, mint a dán, francia, svéd stb., ahol többnyire a világ legjobbjai vannak, akik folyamatosan játszanak a klubjaikban, nem mellesleg topszinten. Nálunk hol játszik valaki, hol nem, így aztán válogatott szünetenként váltakozik, hogy ki milyen formában érkezik meg, és nincs olyan luxushelyzet, hogy az NB1-ből bárki is behívható a csapatok – a bajnokság első két helyezettjét leszámítva – rendkívül gyenge minősége okán.
Ha valamivel kapcsolatban meg lehet kérdőjelezni Chemát, az azon döntése, hogy a norvég Elverumban együtt játszó Lukács Pétert és Máthé Dominikot 1 perc erejéig sem játszatta a szerbek ellen. Máthé ezzel kapcsolatban így nyilatkozott az M1-nek: „Nagyon sajnálom, hogy egyik meccsen sem tudtam segíteni a csapatot, de az okát nem tudom. Az első napokban a többiekkel együtt edzettem, de napról-napra egy bábuvá váltam az edzéseken. Amikor a támadást gyakorolták védekeztem, amikor a védekezést, akkor pedig támadtam. Úgy gondoltam, a csütörtöki meccsen kimaradok és majd a visszavágón számítanak rám. Chema a reggelinél a fülembe súgta, hogy nem vagyok a csapatban.”
Chema Rodríguez nagyjából egy héttel az elbocsátása után így nyilatkozott az M4 Sportnak: „Hogyan zajlott a tárgyalás? Talán ezt a kérdést inkább a szövetségnek kellene feltenni. Volt egy megbeszélés, ahol egyeztettünk a csapatról, a jövőről, arról, mi történt a szerbek elleni meccseken. Mindig mindenhol azt mondtam, nagyszerű csapatunk van, mindig csapatként küzdöttünk, de nem mindig nyerhetünk. Emlékszem, miután az Eb-n ötödikek lettünk, figyelmeztettem mindenkit, hogy figyelnünk kell, mert a kézilabda kiszámíthatatlan. Egyszer jól teljesítesz, egyszer pedig a kvalifikációval is problémáid lehetnek. Nem kaptunk egyszerű sorsolást a vb-pótselejtezőre, Szerbia az elmúlt években jól szerepelt, 50-50 százalék volt az esély. Ezekben a helyzetekben bármi történhet. A szövetség pedig úgy döntött, itt az idő a változtatásra. Úgy gondolták, mivel nem sikerült kiharcolnunk a kvalifikációt, talán nem én vagyok a megfelelő ember a jövőben…Persze csalódott vagyok, nem értek egyet a döntéssel, maradni akartam legalább 2028-ig, hogy megpróbáljam teljesíteni a kitűzött feladatokat az Eb-re és az olimpiára vonatkozóan. A szövetség másként döntött, én elfogadom, de ha rajtam múlt volna folytatom a srácokkal.”
Máthé Dominikkal kapcsolatban az alábbi választ adta: „Egy családban nem mindenki lehet boldog. Nehéz volt számomra, mert beszélhetett volna velem is, nem kellett volna a médiához fordulnia. Persze, mindenkinek vannak érzései, de ami az öltözőben történik, ott is kellene maradnia. Megértem a helyzetét, elmondhatott volna nekem mindent, azt is mennyire rossz vagyok, amivel nem értek egyet. Én nem fogok a médiában beszélni arról, miért nem játszott, ha megkérdezi, elmondom, de szerintem nem nagyon érdekli.”
Mi áll valójában a Chema Rodríguez kirúgásának hátterében? A „család” felbomlása, a vb-kvalifikáció elbukása, vagy mindkettő? Bármelyik is, az összességében elmondható, hogy hiába volt többször magasan a csapat, a mélység megélése a kelleténél többször fordult elő. Bárki is lesz az utód, rettenetesen nehéz dolga lesz Los Angelesig repíteni a válogatottat.
