1998 nyarán egyetlen mezre vágytam igazán. Nem a brazilokéra, nem a németekére, még csak nem is a világbajnok franciákéra. Nekem a horvát válogatott piros-fehér kockás szerelése kellett volna. Az, amelyikben Davor Šuker és társai bronzérmesek lettek Franciaországban. Számomra az minden idők legszebb világbajnoki dressze. S hogy miért jutott mindez most eszembe? Mert itt az újabb világbajnokság. Vele együtt pedig megérkeztek a válogatottak új szerelései, a bemutatóvideók, a rajongói viták és a limitált kiadások is. Ma már komplett iparág épül a futballfelszerelések megtervezésére és értékesítésére. Egy-egy új kollekció bemutatása szinte akkora figyelmet kap, mint maga a torna. Pedig a világbajnoki öltözékek története egészen szerényen indult.
1998-ban nagyon szerettem volna azt a számomra máig emlékezetes horvát darabot. Csakhogy akkoriban ez nem úgy működött, mint manapság. Nem volt néhány kattintásos internetes rendelés, nem voltak futárok, akik másnap csengettek volna a csomaggal. Egy kisebb vidéki városban élve esély sem volt arra, hogy ilyen különleges darabot találjak egy sportbolt polcán. Talán Budapesten akadt volna olyan üzlet, ahol beszerezhető lett volna, de több mint kétszáz kilométerre ez elérhetetlen álomnak tűnt.
Így maradt az ácsingózás. A televízió előtt ülve néztem a horvátokat, és közben arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer magamra húzni azt a bizonyos mezt. Akkor még nem gondoltam bele, milyen átalakuláson mentek keresztül a vb-viseletek az évtizedek során. Pedig akárcsak a futball a lassan száz éve rendezett első világbajnoksághoz képest, a sportfelszerelések is hatalmas utat jártak be.
A gyapjúingektől a nemzeti szimbólumokig
Az első, 1930-as uruguayi világbajnokság játékosai még nehéz pamut- és gyapjú felsőkben léptek pályára. A hosszú ujjú, fűzős nyakú ruházatok esőben vagy izzadságtól átázva komoly súlyt jelentettek a futballistáknak. Az akkoriban viselt felső egyszerűen munkaruha volt, nem pedig marketingeszköz vagy divatcikk.
Az ötvenes években kezdődött az első nagy változás. Az 1950-es világbajnokság után Brazília örökre búcsút mondott fehér szerelésének, miután hazai pályán elveszítette a döntőt Uruguay ellen. Ekkor született meg a ma is ismert sárga-kék-zöld összeállítás, amely azóta a futball egyik legismertebb vizuális szimbólumává vált.
A következő években megjelentek a könnyebb anyagok és a rövid ujjú változatok is. A játékosok számára ez már nemcsak kényelmi kérdés volt, hanem teljesítménybeli előnyt is jelentett.
Amikor a televízió is beleszólt a dizájnba
A hetvenes évek fordulópontot hoztak. A színes televíziózás terjedésével a gyártók rájöttek, hogy a mezeknek nemcsak a pályán, hanem a képernyőn is jól kell mutatniuk.
A színek élénkebbek lettek, a kontrasztok erősebbek, és egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a sportszergyártók logói. Az Adidas három csíkja vagy az Umbro gyémántmintája lassan ugyanolyan ismertté vált, mint maguk a válogatottak.
A garnitúrák ekkor kezdtek többek lenni egyszerű sportruházatnál. A szurkolók identitásának részévé vált.
A kilencvenes évek: amikor elszabadult a fantázia
Talán nincs még egy korszak, amely annyi emlékezetes dizájnt adott volna a futballnak, mint a kilencvenes évek.
Az 1994-es amerikai világbajnokság farmerhatású amerikai mezével, a neon színekben pompázó kapusszerelésekkel és a merész grafikai megoldásokkal új korszakot nyitott. A mezek már nemcsak a nemzeti színekről szóltak, hanem a kreativitásról is.
Négy évvel később, Franciaországban a technológia is nagyot lépett előre. A poliészter végleg átvette a főszerepet, a mezek könnyebbek lettek, gyorsabban száradtak és hatékonyabban vezették el az izzadságot.
És ekkor futott ki a pályára az a bizonyos horvát válogatott is, amelynek mezét annak idején hiába kerestem. Azóta számtalan szebbnek mondott szerelés jelent meg, de számomra a piros-fehér kockák maradtak a csúcson.
A modern kor: technológia, divat és fenntarthatóság
Napjainkra a futballmez már egyszerre sportfelszerelés, divattermék és üzleti termék. A 2018-as nigériai mez például világszerte órák alatt elfogyott a boltokból, és a legtöbben akkor sem a futball miatt vásárolták meg, hanem mert egyszerűen trendi ruhadarabnak számított. Sokan a torna legjobban sikerült dizájnjának tartották.
A 2026-os világbajnokságra készülő szerelések pedig már szinte a jövőt idézik. A vezető gyártók újrahasznosított műanyagból készítik a mezeket, amelyek rendkívül könnyűek, speciális szellőzőzónákkal rendelkeznek, és a játékosok mozgásához igazodó szabással készülnek.
A különbség szinte felfoghatatlan: míg 1930-ban a futballisták nehéz, átázott gyapjúingekben küzdöttek, addig ma olyan felszerelést viselnek, amelyet mérnökök, anyagkutatók és dizájnerek egész csapatai fejlesztenek.
Több mint egy mez
A világbajnoki mezek története valójában a futball története is. Benne van a technológiai fejlődés, a televíziózás térnyerése, a globális marketing és a divat változása.
És benne vannak a személyes emlékek is.
Mert lehet, hogy egy mez csupán textil, varrás és színek összessége. Mégis sokunknak egy-egy korszakot, gyerekkori nyarat, kedvenc játékost vagy éppen egy beteljesületlen vágyat jelent.
Nekem pedig minden torna története egy piros-fehér kockás horvát mezhez vezet vissza.
