Fotó: Joan Monfort / AP file
Egy már régóta ismert kép, amikor a pár hónapos Lamine Yamalt, egy FC Barcelonás jótékonysági fotózás keretei között az akkor nemrég berobbanó, ifjú argentin zseni, az alig 20 éves Lionel Messi fürdeti gondos kezeivel. 19 évvel később világbajnoki döntőben játszanak először egymás ellen, válogatottjaik legnagyobb sztárjaiként. Ez azonban “csak” egy meseszerű történet, hiszen a legnagyobb dolgok a pályán fognak eldőlni a két döntős, Spanyolország és Argentína között.
Sokan vitatkoznak arról, hogy mi is a futball igazi nyelve, az angol, vagy a spanyol? Vajon ezúttal az erő, vagy a technika fog dominálni? Az elődöntőkben az atletikusabb válogatottak elbuktak; a labdaügyesség és az érzelmek elnyomták a nyers erőt, a csapategység legyőzte az egyének erejét. Ugyanakkor mégsem beszélhetünk arról, hogy két egyformán funkcionáló csapat jutott volna el a döntőbe. De milyen csapat is a spanyol, milyen az argentin válogatott, ki az esélyesebb és miért?
Spanyolország
Spanyolország nem mondható rutinos vb döntősnek, hiába egy nagy futballnemzetről beszélünk, csupán a második döntőjüket játszák. A 2010-es aranygeneráció után több, mint egy évtized lappangás után újra egy erős generáció nőtt fel, amely – a nagy elődhöz hasonlóan – a Barcelona játékstílusára épít.
Történetük is hasonló, mint 2010-ben volt. Dél-Afrikában egy óriási negatív meglepetéssel indult a torna számukra, ahol Svájc ellen 1-0-ra kikapott az akkor is eb címvédő csapat, most egy Zöld-foki Köztársaság elleni döntetlennel kezdték a vb-t. Azóta viszont megtalálták annak a megoldását, hogy a mérkőzés teljes kontrollálása mellett a győzelmek is meglegyenek. Az egész tornán egyetlen kapott góllal áll Spanyolország, és lenullázták az elődöntőben azt a Franciaországot, amely korábban verhetetlennek tűnt.
A 2010-es vb egyenes kieséses szakaszában egy végtelenül türelmes válogatottra emlékezhetünk, akik minden egyes ellenfelüket végig nyomás alatt tartották úgy, hogy esélyük se legyen labdához jutni. De aztán mindig összehozták a vezetést érő gólt, amely után lehetetlen volt megszerezni tőlük a labdát, és kihúzták a meccsek végét. Ez történt Portugália és Belgium ellen is, akik az óriási nyomás alatt a mérkőzések végén belehibáztak a hátsó szekcióban, a két meccs hajrájában Mikel Merino kétszer is tovább rúgta a spanyolokat. A franciák pedig eléggé keményen besegítettek nekik Lucas Digne jóvoltából, ami után nem volt kérdés, hogy a franciáknak csoda kell a fordításhoz. Végül a spanyolok szinte meg sem izzadva verték meg a világ talán legjobb támadósorával felálló gallokat, így várva a döntős ellenfelüket.
A másik három elődöntős csapattal ellentétben Luis de la Fuente tanítványai nem egy, a csapat legjobb játékosára felhúzott társaságot alkotnak. Hiába Lamine Yamal, aki sok tekintetben a legkiemelkedőbb játékosa ennek a válogatottnak, mégsem csak ő aratja le a babérokat. Sőt, eddig mindösszesen 1 gólt szerzett. Azt viszont már az első spanyol meccsen láthattuk, hogy Yamal nélkül ez a válogatott nagy bajban lenne, hiszen rajta kívül nincs olyan játékos, aki ilyen extra figyelmet igényel az ellenfelek részéről. Sokan aggódni kezdtek, hogy a tornára sérülten érkező kiválóság vajon bírni fogja-e a torna végéig, és egyelőre bizonytalan a játéka a döntőn egy kisebb combsérülés miatt.
Argentína
Messi, Messi, Messi, Messi…és még végtelenségig lehetne énekelni, mert amit ez az ember 39 évesen művel ezen a világbajnokságon, az túlmutat minden várakozáson.
A kategóriák, amelyekben Lionel Messi a csúcstartó ezen a világbajnokságon a helyosztókig:
- legtöbb gól
- legtöbb gólpassz
- legtöbb lövés
- legtöbb ziccerkialakítás
- legtöbb labdaérintés a tizenhatoson belül
- legtöbb sikeres beadás
- legtöbb vonalakat áttörő passz
- legtöbb sikeres csel
Ez persze nem azt jelenti, hogy az argentin válogatottban kutyaütők lennének rajta kívül, egyszerűen csak mindenki tudja azt, hogy Lionel Messi ennek a válogatottnak még mindig a legjobb játékosa, akihez, ha eljut a labda, az lesz a legjobb a nemzetnek. Merthogy itt nem az egyéni célok vannak kereszttűzben, hanem egy olyan argentin válogatott, amelyiknek ebben a felfogásban van legnagyobb esélye világbajnokságot nyerni. Éppen úgy, ahogyan azt 2022-ben is láthattuk.
Lionel Scalonival nehezen indult be a történet 2018-ban, amikor még az is kérdéses volt, láthatjuk-e még Messit válogatott mezben az újabb vb-csalódás után. A szövetségi kapitány viszont felépített egy olyan válogatottat, amelyben Messin kívül mindenki viszi a hullámokat előre, ő pedig, aki a legjobban úszik, csak siklik a vízben, úgy ahogyan ő gondolja, és ami a legjobb Argentínának. Vagyis lekerült a fizikai teher a legidősebb, legbölcsebb játékosról, akinek csak a hihetetlen játékintelligenciáját kell belevinnie a meccsekbe, mindezt oxigéndús aggyal. Ebben történt egy óriási változás, hiszen Lionel Messi első 4 világbajnokságán 4 különböző kapitány sem tudta a képességeihez igazítani a válogatottat, a legjobb eredmény elérése érdekében.
Ezzel együtt ezúttal Argentína játékban kevésbé volt olyan meggyőző, mint a katari világbajnokságon. A csoportkörben ez még nem látszódott annyira az eredményekben, az egyenes kieséses szakaszban már annál inkább. Soha korábban nem volt ennyire könnyű sorsolása senkinek a világbajnoki elődöntőig vezető úton, ennek ellenére 3-ból 2 meccsen csak a hosszabbításban tudtak nyerni, Egyiptom ellen pedig két gólos hátrányból fordítottak 90 perc után. Anglia ellen ismét hátrányba kerültek, de Thomas Tuchel balul elsült taktikája, amely talán a legnagyobb ostobaság, amit szövetségi kapitány elkövethet, hogy végleg odaadja Argentínának a labdát, Messi pedig mindenféle nyomás nélkül osztogathatott.
Mit várhatunk a mérkőzéstől?
Bár sokan a Barcelonával azonosítják a két válogatottat, érthető okokból, az argentin válogatott a legkevésbé sem a Barca stílusában hozza le a találkozóit. Lionel Scaloni korábban azt nyilatkozta, számára Carlo Ancelotti az a példakép, akit a leginkább csodál edzőként. Az Ancelotti-féle Real Madrid mintája a csapat játékában ott mutatkozik meg, hogy több szabadságot enged a sztárjátékosoknak, mint más topedzők. Erre a védekezésben olykor ráfáznak, de nem esnek össze, ha bajban vannak, hanem akkor kezdenek el a legjobban játszani, amikor ég a ház. Kiegészülve ez a világhírű argentin vérmérséklettel egy legyőzhetetlen társaság benyomását keltik mindenkiben, beleértve még az önbizalomtól duzzadó top európai válogatottakat is.
A spanyol válogatott játéka sokkal közelebb áll egy modern klubcsapatéhoz. Egy patikamérlegen kimért, labdás, és labda nélküli játékban tökéletesen megtervezett gépezet, amely – az ellenfél számára frusztrálóan – szinte nem tud hibázni. Bár mindkét válogatott szereti hosszasan birtokolni a labdát, az argentinok még egy picit hosszabban is, Spanyolországnak az átlagos játékosminősége egy hajszálnyival talán magasabb szintet képvisel, ezért várhatóan a mérkőzés elejét megpróbálják labdával dominálni.
Ha egy óvatosabban kezdő spanyol válogatottat szeretne látni Luis de la Fuente, akkor Pedri visszakerülése logikus lépés lenne. Fabian Ruiz viszont fizikailag erősebb játékos, így egy agresszíven, párharcokat kereső Argentína ellen egy logikusabb lépés lenne. A belgák elleni bekerülése egy olyan hiányt oldott meg a spanyol válogatottban, hogy meg lett az a játékos, aki keresi a mélységet, ez ugyanis sokáig hiányzott Spanyolországnak. Ha egy egészséges Rodri ott van a kezdőben, akkor az a kontroll, amit egy személyben nyújt középen – és amit a franciák ellen is láttunk – nem indokolja Pedri visszakerülését a kezdőbe. Tovább erősítheti ezt a gondolatot, ha sikerül is a középpályát átjátszani Argentínának egy spanyol labdavesztés után, az argentinok sebességbéli hiánya miatt nem működtek a kontrák az egész tornán.
Ahol a spanyol válogatott gondba kerülhet, azok a rögzített helyzetek, amelyekben az argentinok a legjobbak közé tartoznak a tornán, nagyrészt természetesen Lionel Messi rúgótechnikájának köszönhetően. Ha viszont innen, egy szerzett labda után Spanyolország kontrát tud indítani, akkor az ugyancsak lassan visszarendeződő védelme miatt komoly bajba kerülhet Argentína.
A játékvezetési felfogás is mindig kérdés ezen a tornán, különösen, ha Argentínáról van szó. Nagy specialisták az argentin középpályások és védők abban, hogyan tudjanak faulthatáron belül odaütni-rúgni az ellenfélnek, akár oly módon is, hogy az a bíró látószögén kívül essen. Eközben az ellenük elkövetett szabálytalanságoknál nem győzik kimutatni a fájdalmukat, ezzel óhatatlanul a saját oldalukra állítani az ítéleteket. De a spanyol válogatottnál sem kell félteni jónéhány játékost, akik szintén el tudják bizonytalanítani a játékvezetőket.
Egy biztos, talán ez a két legjobb válogatott, ha azt nézzük, hogyan tegyük tönkre az ellenfél erősségeit, és mégha előnybe is kerülne Spanyolország, kizárt, hogy angol mintára beálljanak 7 emberrel védekezni. Argentínánál ezzel szemben ne lepődjünk, meg, ha a kezdetektől fogva az ellenfél legerősebb játékosaira utaznak, gondolva itt Yamalra, vagy a középpálya agytrösztjére, Rodrira.
És még akkor nem is említettem a félidei showműsort, amely ha az extrém hosszúra nyúlik, az akár hatással is lehet a játékosokra, akik egész karrierjükben a 15 perces szünetekhez szoktak hozzá, de a showműsorról ennyit, és nem többet. Lehet, hogy Emiliano Martinez nagyobb showműsort alkot, ha ismét tizenegyes párharcig jutunk, mint 4 éve.
Ha a pályán a gólokat tekintve nem is várhatunk olyan tűzijátékot a döntőben, mint Katarban, de egészen biztos, hogy a két latinos vérmérsékletű csapat végső összecsapásán nem unatkozik majd az a közel 2 milliárd ember, aki a világ minden tájáról nézi a finálét.
