Ki lendül formába a szünet után? Jön az NB I 9. fordulója

Tizenkilenc nap és valamivel több mint 17 óra telik el, mire újra NB I-es mérkőzést láthatunk. Aki eddig sem szerette a magyar klubfutballt, valószínűleg nem tartotta számon ezt a hosszú szünetet, a fanatikusok azonban már alig várják a 9. fordulót. Nézzük, mire számíthatunk a hétvégi párosításokban!

Vasas–Kisvárda – szombat, 14:45

A harmadik helyezett Vasas a nyolcadik Kisvárdát fogadja. A Vasas 17 gólt szerzett, amivel holtversenyben a liga legeredményesebb csapata, míg a Kisvárda eddig kilencszer talált be. Ha tehát a helyezésekből és az xG-ből indulunk ki, sima hazai sikerre számíthatnánk. Révész Attiláék azonban aligha azért utaznak ennyit busszal, hogy megkönnyítsék Tóth Milánék dolgát.

Ellenpontként ott van a két csapat közös NB I-es múltja is. Igaz, ez nem túl veretes: az élvonalban eddig csak a 2022/23-as idényben találkoztak. A mérleg viszont éppen a Kisvárda felé billen: a szabolcsi csapat két győzelmet és egy döntetlent szerzett, 6–3-as összesített gólkülönbséggel. A legutóbbi élvonalbeli Vasas–Kisvárda 2–2-re végződött, Feczesin a 90. percben egyenlített. A legutóbbi, 2024/25-ös NB II-es meccsükön viszont a Vasas nyert 3–1-re.

A szombat délutáni összecsapáson kiderül, hogy a múlt vagy a jelen nyom-e többet a latban.

Ferencváros–DVSC – szombat, 17:00

Hatpontos mérkőzés is lehetne, hiszen az FTC 12, a debreceniek pedig 9 ponttal állnak a tabellán. Csakhogy a Fradi egy meccsel kevesebbet játszott a DVSC-nél. A vendégeknek nagy, ám egyáltalán nem lehetetlen bravúrra lenne szükségük az Üllői úton, hogy távolodjanak a kiesőzónától.

Az előző idény érdekessége ugyanis, hogy mindhárom egymás elleni bajnokin a vendégcsapat nyert. A Groupama Arénában a DVSC győzött 1–0-ra, Debrecenben pedig előbb a Fradi nyert 3–0-ra, legutóbb pedig 2–0-ra. Alighanem a Lokinál most is előre aláírnák azt az 1-0-t.

A válogatott szünet előtt egyik csapat sem a legjobb szájízzel vonult pihenőre, így a nagy kérdés az, hogy ki tudta jobban kihasználni a bajnoki szünet rendkívüli felkészülési idejét.

Paks–MTK – szombat, 19:30

A két csapat gólvágói közül az MTK-s Jurek Gábor hét találattal vezeti a góllövőlistát, a paksi Szalai József pedig hat góllal a második. Marco Rossi nem véletlenül hívta meg a két játékost a Nemzetek Ligája mérkőzéseire. A Paks gólkülönbsége mínusz egy: 16 gólt szerzett, de 17-et kapott. Az MTK-é plusz egy: 15 lőtt és 14 kapott gól. Minden adott tehát a paksi gólzáporhoz.

A közelmúlt alapján arra is jó esély van, hogy tolnai sikerrel zárul a találkozó. Bognár György tanítványai ugyanis az előző idényben mindháromszor legyőzték a kék-fehéreket: a Hungária körúton 3–2-re és 2–0-ra, a Fehérvári úti katlanban pedig 3–1-re.

Hogy kié lesz a három pont vagy esetleg döntetlennel zárul a találkozó, azt mindezek alapján is nehéz megmondani. Egy dologra azonban nagyobb összegben is mernék fogadni: nem 0–0 lesz a végeredmény.

ZTE–Nyíregyháza – vasárnap, 14:45

A tabella tizedik és tizenegyedik helyezettje találkozik, a két csapat között mindössze két pont a különbség. Pakssal ellentétben itt aligha a gólzáport várják a szurkolók: inkább taktikus játékra és pontszerzésre számíthatnak. A ZTE hét szerzett gólja a legkevesebb a mezőnyben, de a Szpari sem büszkélkedhet a maga kilenc találatával.

A Zalaegerszeg még keresi a tavalyi önmagát. Kár érte, mert úgy tűnt, végre jó irányba indult a zalai csapat. A Nyíregyházától viszont mintha elpártolt volna a szerencse. Bódog Tamás biztosan a maximumot hozza ki a játékosaiból, ám a Nyíregyháza eddigi nyolc meccséből hármat egy góllal veszített el, kettőn pedig 1–1-es döntetlent játszott. Persze a Paks és a Fradi ellen elért iksz inkább bravúr, mint két elveszített pont.

Kispest-Honvéd–Újpest – vasárnap, 16:45

Fővárosi rangadó, jelentős különbséggel a tabellán: az Újpest a negyedik, a Honvéd az utolsó helyen áll. Az újpesti Matko Aljosa öt góllal a góllövőlista harmadik helyezettje, míg a kispestiek két legeredményesebb játékosa összesen sem szerzett ennyit: Csontos Dominik és Szamosi Ádám egyaránt két gólig jutott.

Az utolsó élvonalbeli összecsapásukból ma már nehéz kiindulni, hiszen 2022/23-ban találkoztak. Ha azonban az még azokat az eredményeket is figyelembe vesszük, még nagyobb a baj a házigazdánál. A Honvéd mérlege ugyanis a legutóbbi három meccsen 0–0, 1–2 és 0–1. Vagyis az Újpest veretlen maradt, és összesen csak egyszer kapott gólt. „Innen szép nyerni” – gondolhatják a piros-feketék.

ETO FC–Puskás Akadémia – vasárnap, 19:00

A forduló rangadója: az első két helyezett egyaránt 15 ponttal áll. Az ETO gólkülönbsége jobb, +6 a Puskás +3-jával szemben. A Rába-partiak eddig csak egyszer kaptak ki. A Puskás viszont több győzelmet aratott: ötször vitte haza a három pontot, míg az ETO négyszer nyert.

A címvédő ETO az előző idény mindhárom egymás elleni bajnokiját megnyerte: idegenben 2–0-ra, otthon szintén 2–0-ra, majd ismét Felcsúton 4–1-re. Az összesített gólkülönbség imponáló, 8–1 volt. Az országgyűlési választások után lesajnált Puskás Akadémia viszont eddig a várakozásokat is felülmúlva teljesít. Ha át tudják menteni a válogatott szünet előtt elkapott lendületet, könnyen meglepetést okozhatnak.

Kapcsolódó tartalmak