A Fradi már a döntetlennek is örülhet? – jön a 11. forduló az OTP Bank Ligában

Borítókép forrása: fradi.hu

A Ferencváros négy bajnoki óta nyeretlen, a listavezető Puskás Akadémia a veszélyzónában tanyázó Nyíregyházát fogadja, a DVSC pedig a Honvéd otthonában folytathatja a felzárkózást. Az OTP Bank Liga 11. fordulója előtt a kérdés az: ki képes végre megfelelni az elvárásoknak?

Kispest-Honvéd–DVSC: lendületből a Bozsikba

A Debrecen a Zalaegerszeg elleni 3–0-val jelezte, hogy van benne fantázia. Gert Remmel csapata támadófutballal, három góllal és remekül beszálló cserékkel szolgálta ki a közönségét. A kispestiek Nyíregyházáról hoztak el nagyon fontos három pontot. A Bozsik Arénában így két győzelemből érkező csapat találkozik. Egyik fél sem hivatkozhat önbizalomhiányra. 

A Lokinak azt kell bizonyítania, hogy a hazai siker nem egyszeri fellángolás volt, a kispestiek pedig megmutathatják, hogy a nyírségi győzelem után a debreceniek skalpja is elfér az övükön.

ETO–Újpest: a győri gépezet újabb próbája

Az ETO a Paks otthonában aratott 2–1-es győzelmével megmutatta, hogy továbbra is komolyan számolni kell vele. A legutóbb duplázó Viktor Djukanovics már négy gólnál jár, és az Újpest ellen is tőle várják leginkább a gólokat.

A lila-fehérek ugyanakkor nem az a csapat, amelyik udvariasságból félreáll. Most idegenben kell visszanyerniük a szurkolók bizalmát, ám ehhez a győri gépezetet is le kell állítaniuk. A drukkerek sem lehetnek teljesen elégedettek magukkal: viselkedésük miatt szektorbezárásos büntetést kapott a klub. Egy győzelem gyógyír lehetne a tüskékre mindkét félnél.

ZTE–Kisvárda: pontokért, nem magyarázatokért

A Zalaegerszeg Debrecenben folytatta az elmúlt öt forduló „vereség-győzelem”-sormintát. Ezúttal a vereség volt soron: három gólt kapott, és ismét üres kézzel távozott. Az összességében hét vereséggel álló zalaiaknak sürgősen pontokra van szükségük, különben egyre mélyebbre süllyednek.

A Kisvárda ellenben a Ferencváros ellen szerzett 1–1-gyel bizonyította, hogy a nagyok ellen is képes kellemetlen ellenfél lenni. Ha a Kisvárda meglovagolja ezt a hullámot, távolodhat a veszélyzónától. Idegenbeli pontgyűjtésre pedig keresve sem találhatna jobb alkalmat a ZTE elleni meccsnél.

Vasas–Paks: angyalföldi nyugalom, tolnai erő

A Vasas újoncként továbbra is a mezőny elején szerepel. Bár volt egy kis média-hiszti Erős Gábor körül, a tréner tisztázta: esze ágában sincs távozni. Az MTK elleni vereség után a vezetőedző elismerte, a kelleténél idegesebb volt, de a csapat célja változatlanul a biztos bennmaradás. A Paks ellen ehhez újabb bizonyíték kell.

A tolnaiak húsz góljukkal a mezőny legeredményesebbjei, Szalai József hat találattal áll a góllövőlista élmezőnyében, de az 5. forduló óta adós a gólokkal. Ha továbbra sem talál be az NB I-ben, Marco Rossi olyan gyorsan húzhatja ki a nevét a noteszéből, amilyen gyorsan bekerült oda.

Puskás Akadémia–Nyíregyháza: borul-e a papírforma

A felcsútiak vezetik a bajnokságot, a Szpari viszont a tabella végén áll, és hat vereséget számlál. Papíron egyértelmű a különbség, de a futballban a papír legfeljebb a jegyzőkönyvnek jó. Bár a digitális változat óta még annak sem.

A nyíregyháziak a gyengébb eredmények ellenére markáns játékot mutatnak, a klub pedig hosszabb távon is tervez: Kovács Milán 2029 nyaráig kötelezte el magát. Most azonban nem a szerződés, hanem a pontok jelentenék a legjobb befektetést. A Puskás Akadémia előtt a bajnokesélyesek egyik legnehezebb feladata áll: hozni a kötelezőt.

Ferencváros–MTK: örökrangadó különleges szerelésben és helyzetben

Az MTK a legutóbbi körben két hónap után nyert újra, a Fradi pedig sorozatban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen A magyar futballban vannak kérdések, amelyekre még a vezetőedzők sem tudják a választ. Borbély Balázs, a Ferencváros trénere például őszintén bevallotta: nem tudja megmagyarázni, miért kezd csapata olyan lassan a bajnokikon.

Az Európa-ligában viszont szárnyalnak: megszerezték idénybeli harmadik győzelmüket, így a tabella negyedik helyén állnak. Négy nyeretlen bajnoki forduló után vasárnap az örökrangadó következik. Az MTK még nyeretlen idegenben, a Fradi meg hazai pályán. Nemcsak emiatt lesz különleges a találkozó. A hazaiak az 1956-os forradalom hősei előtt tisztelgő mezben lépnek pályára. Történelmi emlékezetből jeles, de a három pontot ezúttal is a gyepen kell megszerezni.

Kapcsolódó tartalmak