Borítókép forrása: nemzetisport.hu
A listavezető Puskás Akadémia Újpestre látogat, a gólerős Paks pedig a dobogós ETO-t fogadja a hétvégén. Az MTK három vereség után kapaszkodna ki a gödörből, a Nyíregyháza pedig az egy félidő alatt kapott öt gól után bizonyíthatja, hogy nem történt összeomlás. Ez vár ránk az OTP Bank Liga 10. fordulójában.
MTK Budapest–Vasas FC
Október 16., 20:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az MTK a Paks elleni 0–3-mal már három bajnoki vereségnél jár sorozatban, így Pinezits Máté együttese a tizedik helyről várja a fővárosi rangadót. Ha a Vasas ellen sem jön a fordulat, akkor egyre nagyobb nyomás nehezedik az MTK szakmai stábjára.
Az angyalföldieknek a második hely birtokában egyelőre nincs okuk aggódni. Bár 18 góllal a liga egyik legeredményesebb csapata, Erős Gábor együttesének mégis a Kisvárda elleni meccshez képest a helyzetkihasználáson kell javítania. Ugyanez igaz az MTK-ra is, hiszen a kék-fehérek hétgólos gólkirályjelöltje, Jurek Gábor is adós maradt a góllal legutóbb. Kérdés, melyik csapat tudja jobban kihasználni a másik hibáit.
Nyíregyháza Spartacus FC – Kispest-Honvéd FC
Október 17., 14:30 – Nyíregyháza Városi Stadion
A Szpari még vezetett a ZTE ellen, aztán a szünet után öt gólt kapott, és 5–1-re kikapott. Bódog Tamás szerint nem történt összeomlás, hiszen 3–1-nél még a szépítésért támadtak. De akkor mi a magyarázat a további két kapott gólra?
A Nyíregyháza öt bajnoki óta nyeretlen és mindössze egy ponttal előzi a vendégként érkező utolsó Kispestet, amely nyolc mérkőzéséből csak egyszer kapott ki kétgólos különbséggel. Az Újpest ellen pedig hátrányból mentett pontot. Nyíregyházán tehát minden elképzelhető: a Szpari felállhat a „nem összeomlásból”, a Honvéd megszerezheti második győzelmét, de a döntetlen sem lenne meglepetés.
Paksi FC – ETO FC
Október 17., 17:00 – Paksi FC Stadion
A Paks az MTK ellen megmutatta gólerős arcát: a 3–0-s győzelemmel már 19 találatnál jár, és a mezőny legeredményesebb csapata. Bognár György is elégedett lehetett, hiszen ezúttal a védelem is rendben volt. Kinyik Ákos visszatérése egy hollywoodi filmbe is beillett volna: térdsérüléséből felgyógyulva, a 200. élvonalbeli meccsen góllal ünnepelt.
Az ETO a Puskás Akadémia elleni vereség mellett egy elmaradt tizenegyes miatt is bosszankodhat. Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága elismerte, hogy Wojciech Golla szabálytalankodott Szép Mártonnal szemben, a VAR azonban nem kezdeményezett felülvizsgálatot. Sovány vigasz ez Győrben, hiszen a pontot vagy pontokat ez már nem adja vissza.
A Paks egy győzelemmel könnyen a dobogón találhatja magát, de az ETO FC ebben biztosan nem lesz partner. A címvédő éppen azt akarja bizonyítani, hogy helyük van az élmezőnyben és a tavalyi bajnoki cím nem csak egy kifutott eredmény volt.
Újpest FC – Puskás Akadémia FC
Október 17., 19:30 – Szusza Ferenc Stadion
Az Újpest folyamatosan azon van, hogy átlépje a saját árnyékát. A Fradi elleni döntetlen biztató játéka után, a Honvéd elleni iksz már nem mutat szépen az eredménylistájukon. Ezzel együtt az az egy pont továbbra is összesen 15 ponttal tartja őket a negyedik helyen. A lila-fehérek egyik titkos fegyvere Gleofilo Vlijter lehet, aki az elmúlt négy bajnokiján gólt szerzett vagy gólpasszt adott. Mindannyiszor csereként.
A Puskás Akadémia 18 ponttal vezeti a tabellát, legutóbb Lukács Dániel góljával nyert Győrben. A támadó ugyan csak két gólnál jár a bajnokságban, de a Győr mellett a Paksnak köszönt be. Úgy tűnik, hogy a nagyobb csapatok ellen eredményesen tud játszani. Kérdés, hogy az Újpest elég nagy csapat vajon a válogatott támadó számára?
Egy további érdekesség: a felcsútiak még nem játszottak döntetlent, az újpestiek viszont már három iksznél járnak.
DVSC – ZTE FC
Október 18., 15:30 – Debreceni Nagyerdei Stadion
A ZTE az előző fordulóban 5–1-re verte a Nyíregyházát úgy, hogy a szünetben még a vendégek vezettek. A zalaegerszegiek teljesítménye az ősz ellenére a szeszélyes tavaszi időjárást idézi: vagy öt gólt rúgnak, mint a Paks és a Szpari ellen, vagy gólképtelenek maradnak és veszítenek. Utóbbira már öt bajnoki példát is találunk. További egyszer ugyan betaláltak Újpesten, de akkor is pont nélkül maradtak.
A DVSC a Groupama Arénában hátrányból zárt végül 1–1-re a Ferencváros ellen. Tíz ponttal a nyolcadik helyen áll, eggyel megelőzve hétvégi riválisát. Ha a ZTE gólzáport rendez a Nagyerdőn, az alaposan összerázhatja az alsó középmezőnyt.
Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC
Október 18., 18:00 – Kisvárdai Várkerti Stadion
Két döntetlenből érkező csapat zárja a fordulót. Ám míg a Kisvárda úgy játszott 1–1-et a Vasassal, hogy egyenlített a 86. percben, addig a Ferencváros a hosszabbítás hosszabbításában bukta el a győzelmet.
Mindkét csapat négy döntetlent játszott eddig. Az FTC ráadásul sorozatban három bajnokin maradt nyeretlen. Borbély Balázs a debreceniek ellen kényelmesnek és körülményesnek érezte csapata játékát. Kisvárdán a győzelemhez ezen mindenképpen változtatni kell – kérdés, mennyi marad a játékosokban a csütörtöki Plzen elleni Európa-liga-mérkőzés után.
A Fradinál a döntetlen már aligha lenne megnyugtató eredmény. A Kisvárda viszont éppen azt használhatja ki, hogy a vendégeknek mostanában nehezen megy a győzelem.