Borítókép forrása: honvedfc.hu
A nyári feljutási eufória és a másodosztályú ezüstérem után gyorsan megérkezett a hidegzuhany Kispestre. Maurizio Jacobacci érkezésével a fegyelmet és a szigorú taktikai szerkezetet helyezték előtérbe a Honvédnál, ám hét forduló után a Honvéd a tabella legalsó helyéről várja a folytatást. A lőtt gólokkal és a gyors átmenetekkel nincs baj, de a hátsó alakzat megingásai és a végjátékbeli bealvások drága leckét adnak az élvonalban.
A Bozsikban a nyári feljutós eufóriát elég hamar felváltotta a nyers élvonalbeli valóság. A másodosztályú bajnoki cím és a szép emlékű, ünneplős visszatérés után sokan reméltük, hogy a Honvéd rögtön egy stabil, középcsapat lesz a legjobbak között. A 2026/27-es NB I-es szezon első harmada viszont gyorsan bevert egy komolyabb hidegzuhanyt. Hét meccs után egyetlen győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel, mindössze 6 pontot kapargatva a tabella legalján szerénykedik a gárda.
A nyáron kinevezett Maurizio Jacobacci érkezésével a vezetőség egyértelműen a fegyelmet és a taktikai szervezettséget helyezte előtérbe. A svájci-olasz mester nem a látványos, közönségszórakoztató futball ígéretével futott be a XIX. kerületbe, hanem egy szigorú, pozíciós játékra és strukturált védekezésre épülő rendszert próbált meghonosítani. Az edzői elképzelés alapja a szűk sávok lezárása, a blokkok közötti minimális távolság és a kollektív felelősségvállalás lett volna, ám a pályán látottak egyelőre köszönőviszonyban sincsenek a taktikai táblára rajzolt vonalakkal.
Kép forrása: honvedfc.hu
Az élvonalbeli osztálykülönbség ugyanis pontosan ott ütött vissza, ahol a legjobban fáj, azaz a védekező harmad ritmusában és a döntéshozatalok sebességében. Míg az NB II-ben a szerkezet és a fizikai fölény sokszor elfedte a kisebb egyéni hibákat, az NB I-ben a legkisebb bealvást vagy rossz helyezkedést is azonnal megbüntetik a riválisok. A Honvéd játéka nem mondható teljesen reménytelennek, amit a 7 meccsen szerzett 11 gól is mutat, de a védelmi stabilitás hiánya hétről hétre lerombolja az előrefelé elvégzett munkát. A bekapott 14 gól a legmagasabb a teljes mezőnyben, és a meccsek döntő többségében a végjátékban fegyelmezetlenül elkövetett hibák miatt úsztak el az értékes pontok.
A szezonnyitó Kisvárda elleni 1–1 még az ismerkedés jegyében telt, de a Bozsikban lejátszott, MTK elleni 3–3 már tökéletes kórképet adott a jelenlegi Honvédról. A csapat képes volt három gólt lőni és időnként elképesztő energiákat mozgósítani a támadóharmadban, de a hátsó alakzat rendezetlensége miatt a győzelmet nem tudta behúzni. Ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg Pakson is (2–2), ahol a vezetés birtokában sem sikerült lemenedzselni a meccs utolsó szakaszát.
Taktikailag az edző rendszere komoly feladat elé állítja a keretet. Az olaszos iskola megköveteli a folyamatos kommunikációt és az automatikus eltolódásokat a védővonalban, de a kispesti hátsó szekcióban láthatóan még hiányzik a rutin és a megszokott összhang. A belső védők gyakran ragadnak le az egy az egy elleni párharcok során, a szélső szárnyvédők mögötti területeket pedig az ellenfelek előszeretettel és elképesztően hatékonyan játsszák be mélységi passzokkal. Amikor a labdás ellenfél felgyorsít a félterületekben (half-space), a Honvéd középpályás szűrése és a védelmi vonal közötti távolság túlságosan kinyílik, ezt a lyukat pedig az élvonalbeli csapatok kíméletlenül kihasználják.
Kép forrása: honvedfc.hu
A ZTE elleni 1–0-s győzelem ugyan felcsillantotta a reményt, hogy a minimális különbségű, zárt játékkal meglesz a kiút, de az azt követő Győr elleni 3–2-es, meg a Puskás Akadémia elleni 3–1-es vereség gyorsan visszarántotta a gárdát a földre. Különösen a felcsúti meccs mutatta meg a rendszer sebezhetőségét: amint az ellenfél letámadással feljebb tolta a védekezését, a Kispest labdakihozatalai pontatlanná váltak, és a saját harmadban eladott labdákból azonnali gólhelyzeteket alakított ki az ellenfél.
A középpályán és a támadósorban amúgy vannak biztató egyéni villanások. A csapat átmenetei labdaszerzés után, időnként kifejezetten gyorsak és veszélyesek, a fiatalok lendülete pedig több alkalommal is megbontotta a riválisok szerkezetét. Ugyanakkor a futball örök törvényszerűsége Kispesten is érvényesül: ha a kapott gólok számát nem sikerül radikálisan csökkenteni, a lőtt gólok legfeljebb a meccsben maradáshoz elegendőek, a győzelmekhez meg a pontgyűjtéshez nem.
Ez a 12. hely jelenleg még nem katasztrófa a szezon ezen korai szakaszában, de egy kifejezetten erős figyelmeztető jel. Jacobacci számára a legnagyobb feladat most az, hogy a taktikai elveit minél gyorsabban átültesse a gyakorlatba, és megtalálja a kényes egyensúlyt a szigorú szerkezet meg a játékosok egyéni képességei között. Kispesten a türelem hagyományosan véges jószág, és ha nem akarnak beragadni a kiesőzónába, a következő hetekben a látványos megmozdulások helyett a csúf, de eredményes pontszerzésekre kell helyezni a hangsúlyt.
Kép forrása: honvedfc.hu
A kérdés most már nem az, hogy a Honvéd szép vagy élvezetes futballt tud-e játszani az NB I-ben, hanem az, hogy képes-e felnőni ahhoz a kíméletlen pragmatizmushoz, amit az élvonal megkövetel. A Bozsik Aréna közönsége sok mindent megbocsát, de a lélektelen és fejetlen játékot soha. Ha Jacobacci gyorsan meg tudja értetni az öltözővel, hogy az NB I-ben a túlélés nem az csak egyéni villanásokon, hanem a védelmi fegyelmen is múlik, akkor ez a nehéz szezonkezdés csak egy hasznos pofonként vonul be a kispesti történelemkönyvekbe. Ha viszont a hátul elkövetett gyerekes hibákat nem sikerül azonnal kiradírozni, a feljutás feletti örömből pillanatok alatt egy szomorúan ismerős, elhúzódó kiesési dráma lehet. A labda most Jacobacci és a gárda lábán van itt az ideje áttörni azt a bizonyos valóságfalat. Vagy kezdődhet a szokásos edző keringő, most már Kispesten is.
