KÉP FORRÁSA: hungarianconservative.com/ 444.hu
Habár Marco Rossi alakulata az első mérkőzésen, a Nemzetek Ligája-sorozat nyitányán hazai pályán vereséget szenvedett Ukrajnával szemben, szépen összekapta magát a válogatott, és a négy meccsből mégis hét pontot tudott kisajtolni. Ráadásul a hétfő esti, szintén az ukránok ellenében szerzett vendéggyőzelem mind az elszámolásnál, mind pedig presztízsértékét tekintve fontos sikert jelenthet.
Megmondom őszintén, a tavalyi, írek elleni, már-már tragikus kimenetelű vb-selejtező utolsó perceinek hatására, bennem is felerősödött az elégedetlenség hangereje, és ilyenkor az agy – akaratlanul is – bűnbakot keres. A modern futball legnagyobb hibája, és egyben sokszor az újrakezdés lehetősége az ilyenkor terítékre kerülő edzőváltás kérdése. Voltak olyan időszakok, amikor a sajtó és a közvélemény tetemes része – köztük én is – azon a véleményen volt, hogy talán érdemes lenne az olasz szakvezetőnek megköszönni a munkát, és új alapokra helyezni a válogatott koncepcióját. Más típusú edzővel nekimenni a Nemzetek Ligája- és Eb-selejtezős mérkőzéseknek, és teret adni valami újnak. Viszont – mint már oly sok esetben – számomra újfent bebizonyosodott, hogy az öreg olasz még mindig erősen képben van, és eredményesen használja a különböző profilú játékosokat.
A Nemzetek Ligája számomra még mindig kicsit megfoghatatlan, és úgy érzem, ez a probléma a válogatottnál is fennáll: nem az a klasszikus barátságos meccs, de a tényleges nagy tornák selejtezőinek színvonalától is eltér. A közvélemény elvárja, hogy jól teljesíts, de közben muszáj kipróbálnod az újakat. Ha e tekintetben nézzük az elmúlt négy meccset, ragyogóan kitűnik, hogy ennek a projektnek a menedzseléséből ez volt a legtöbb, amit ki lehetett hozni, és erősen kétséges, hogy erre egy másik – adott esetben újonnan kinevezett – szövetségi kapitány képes lett volna.
A válogatottat sokszor éri kritika a defenzív futballja és a sok esetben egysíkú támadószekció miatt. Az elmúlt mérkőzéseken bebizonyosodott, hogy ha abból kell főznöd, amid van – és abból is lehet ínycsiklandozó fogást rittyenteni –, akkor csináld rendesen. Végy egy világsztárt, rakj mellé egy négytüdejű, alacsony középpályást, aki az anyjáról is lerúgja a cipőt, és vedd körbe fiatal tehetségekkel. Ha jól kevered a hozzávalókat, akkor lesz egy hétpontos fordulód, amelyből itt-ott még mindig hiányzik a só és a bors, de már egészen ehető az olasz főétel magyar módra.
A kezdet – Ukrajna itthon
Nem kertelek, szörnyen nézett ki a válogatott az első meccsen a Puskásban. A posztokon feltűnő emberek sok esetben olyan hatást keltettek, mintha maguk sem igazán értenék a feladatukat. Szoboszlai játéka eleve meg volt fojtva azzal, hogy az ukránok tudatosan, sokszor kettős emberfogással és durva szabálytalanságokkal igyekeztek őt hatástalanítani, ezáltal a válogatott kreativitása is visszaesett. A másik Premier League-játékos, aki némi szépséget és fifikát vihetett volna a játékba, Tóth Alex, ezen a meccsen nem állt be. Na igen, a rotálás. Ez az, ami viszont a csapat védelmére szól: nehéz egy komplex, jól működő csapategység képét megalkotni, ha egyesek pár nappal korábban, Telkiben találkoznak először egymással válogatott mezben. Illetve a szövetségi kapitány is tesztelgeti, hogyan és miként lehet beszállni egy ilyen felfokozott hangulatú meccsbe. A Nemzetek Ligája amúgy is érezhetően a felkészülést szolgálja, emellett pedig kényszerhelyzetben is vagyunk, mert a kedvező sorsolás miatt elengedhetetlen a jó szereplés. A munka tehát nem egyszerű, és látszott, hogy nem ízlik nekünk az ukránok agresszív játéka.
A kapott gólunk a Benny Hill Show-ba is beillene, egy megyei mérkőzésen ezért minimum vesszővel fenyegetnék meg a csapatot a helyi krimóban. Az okokat felesleges keresni: mindenki lemaradt, el is tolódtunk, és a mind a négy mérkőzésen nagyszerűen védő Tóth Balázs tehetetlenül nézte, ahogy a védői cserbenhagyják. Ezt leszámítva, főként a második játékrészben egyre feljebb jöttünk, de igazán veszélyes támadásokat nem tudtunk kialakítani, Lukács kapufáját leszámítva. Összességében érződött a fejetlenség, de így is tudtuk rendezni a sorokat, és benne volt a meccsben az egyenlítés, ami sajnos nem jött össze és a parázs hangulatú meccs csúcspontja sajnos nem a mutatott játéktól lett hangos, hanem a mérkőzés végi balhétól. Amit később Szoboszlai egy felfokozott atmoszférájú eseménynek titulált, ami benne van a fociban. Habár az ukrán sajtóból még a „hányingerkeltő” kifejezést lehetett olvasni a Liverpool középpályásának viselkedése kapcsán, hol ott a látottak nem igazán adtak okot erre a titulusra egy játékos tekintetében sem. Eléggé önérzetesek a keleti szomszédjaink, ha egy ilyen győzelem után is a mieinket ekézik.
Unalom Belfastban
Húsz évnyi futballnézés után is el tud csodálkozni az ember, hogyan fordulhat elő, hogy az a csoportellenfeled, amely simán legyőzte azt a csapatot, akitől te az előző mérkőzésen kikaptál, ennyire veszélytelenül játsszon. Sajnos ehhez asszisztáltak a magyarok is, vagy talán túl nagy volt a fókusz a védekezésen, és a masszivitást a magyar válogatott nem akarta feláldozni a támadófoci oltárán. Ha azt mondtuk, hogy az ukránok sok esetben keményen játszottak, akkor az északírekre nyugodtan kereshetünk valamilyen még keményebb jelzőt – ezt az olvasó fantáziájára bízom. Jól jelzi ezt a nekik kiosztott öt sárga lap és Bolla Bendegúz elsőre súlyosnak vélt sérülése. Itt-ott adódtak helyzetek, de különös történések nélkül, egy gól nélküli, felejthető pontosztozkodással zárult a találkozó.
…és akkor jött Georgia
A harmadik meccsen már szinte érezhető volt, hogy ezt mindenképpen be akarja húzni a csapat. Ennek fényében léptek pályára, és szinte az első perctől kezdve kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. A vendégek világsztárját, Kvaracheliát Osváthék okosan és jól helyezkedve tartották féken, és végre a gól is megérkezett. Mondjuk, arra kíváncsiak lettünk volna, ha a fordulók előtt valaki azt mondja, hogy az első gólunkat csak a harmadik meccsen szerezzük meg a kiírásban, ráadásul Kerkez Milos fogja fejelni, hányan köptük volna ki a vizet a röhögéstől. Pedig ez történt, és ez az, ami sok esetben a válogatott tényleges csapategységét jellemzi. Olykor olyan játékos villan meg és szerez gólt, akire egyáltalán nem számítasz (ez még fontos lesz az ukrán meccsnél).
Külön érdemes kiemelni Szoboszlai mezőnymunkáját is. Habár most nem a gólokkal és a gólpasszokkal jeleskedett, amit a középpályán művelt, az mind fizikálisan, mind a mutatott játék tekintetében elképesztő volt. Világsztárhoz és csapatkapitányhoz méltóan igyekezett az elmúlt meccsek sikertelenségét kompenzálni, amit az avatatlan szemek olykor hajlamosak figyelmen kívül hagyni, így érdemes erre is felhívni a figyelmet. A mérkőzést tehát – ha egy szoros 1–0-val is, de – megnyertük, és az apróbb veszélyeztetéseket leszámítva szépen hoztuk a kötelezőt. Ezzel Rossiék valamelyest lenyugtatták a kedélyeket.
Ukrajna idegenben, de mégis otthon
A fegyveres konfliktusok miatt a sárgamezesek jó pár éve kénytelenek a hazai meccseiket hol a szomszédos Lengyelországban, hol egyéb európai helyszíneken rendezni. Most éppen a szlovákiai Nagyszombat városában kellett albérletben fogadniuk az aktuális ellenfelet, azaz minket. A hangulat azonban pazar volt a mi szempontunkból, ugyanis a komplett vendégszektort és a köztes ülőhelyek egy részét is a magyar szurkolók töltötték meg.
Ez volt az a meccs, ami nemcsak a válogatottszünet záróakkordja volt, de egy bizonyos keretet is adott a négy meccsnek, ugyanis az eredmény kontextusba helyezte a korábban említett projektet. Ergo: a közhangulat állapotát ennek a meccsnek a kimenetele fogja meghatározni.
Az első játékrészben nem igazán volt minek örülni, az ukránok ugyanis rendre alakították ki a helyzeteiket, és kapufáig is eljutottak. Ráadásul Tóth Alex borzalmas középre passza és Szoboszlai labdavesztése is – amiből ők kerültek ziccerbe – jól mutatta a csapat zavarodottságát.
A félidőben viszont történt valami, és végre az látszódott, hogy vissza akarunk vágni a budapesti vereségért. Először Tóth Milán talált be Vitális passza után az 52. percben. Erre a hajrához közeledve a hazaiak még tudtak reagálni egy fejesgóllal, ám az összeomlás helyett valami egészen elképesztő dolog következett. Bevallom őszintén, az elmúlt évek tapasztalatai alapján ekkor további ukrán rohamokra számítottam, de gyakorlatilag a bekapott gólt követő támadásunkból újra vissza tudtuk venni az előnyt a 85. percben. A gólszerző az a Csinger Márk volt, aki új embernek tekinthető a belsővédő-pozícióban Orbán mellett, és ha ezt a teljesítményt hosszú távon is stabilan hozni tudja, évekre megoldódhat ez a poszt.
Összességében elégedettek lehetünk a négy meccs alapján, és a Rossi mester által megalkotott terv ezen része pozitívnak mondható. A fiatalok és a debütánsok zöme jól szállt be, és külön ki lehet emelni Jurek Gábort, Tóth Milánt vagy a fentebb említett Csinger Márkot. Mivel Varga Barnabás és Sallai Roland személyében a nemzeti tizenegy két fontos kulcsembere is hiányzott, adott volt a lehetőség, és valamelyest szépen éltek is vele.
A folytatásban: novemberben játszunk még Georgiával idegenben, és az északírek látogatnak a Puskásba. Az a két meccs tehet majd egy igazán hangsúlyos pontot a történet végére; kérdés, oda milyen mestertervvel készül Marco Rossi, és hány újoncnak ad újfent lehetőséget. Bárhogy is legyen, most már visszahúzódva nézem, ahogy az öreg dolgozik, és habár az újságírás megköveteli a kritikát minden szakvezető tekintetében, azt meghagyjuk a cikkben már oly sokszor említett projekt végére. Dolgozzon csak, és lássuk, mi van még a tarsolyában!
