Air Sanyi felemelkedése: küzdelem, gólok és újrakezdések

Borítókép forrása: Globetrotter19 / Wikimedia Commons

A soha meg nem hátráló Torghelle Sándor profi futballista és civil karrierje

Torghelle Sándor egy igazán szűk klub tagja a világfutballban: elmondhatja magáról, hogy azon három játékos egyike, aki három korábbi világbajnok válogatott ellen is betalált: gólt lőtt Brazília, Németország és Argentína ellen is. Habár pályafutása során számos bírálatot kapott játéka technikai képzetlensége, valamint agresszivitása miatt, mégis 42 válogatott mérkőzésen ölthette magára a címeres mezt, több éven keresztül volt a hazai labdarúgás fontos alakja, valamint kiterjedt nemzetközi karriert is maga mögött tudhat. Még leghangosabb bírálói sem vitatják megalkuvást nem tűrő harcosságát és küzdeni tudását. Karakterét az teszi még különlegesebbé, hogy aktív játékos karrierje után bár nem távolodott el teljesen a futball világától, személye elsősorban különböző televíziós műsorokban kerül elő, a korábbi válogatott labdarúgó pedig gyakorlatilag csatlakozott a celebvilághoz. 

2004. június 6., Kaiserslautern. Közel ötven évvel járunk a berni csoda után, ahol az NSZK minden várakozás ellenére 3-2 arányban legyőzte a verhetetlennek titulált Aranycsapatot. Habár az „újrajátszás” csupán egy barátságos mérkőzés, mindkét fél szeretne szépen emlékezni, a portugál Eb-re készülő német válogatott pedig saját közönsége előtt nem engedheti meg magának a botlást. A Fritz Walter stadion lelátóján egyébként helyet foglal két magyar legenda is Buzánszky Jenő és Grossics Gyula személyében, akik részt vettek az ominózus vb-döntőn. A nagy öregek pedig minden várakozás ellenére német gólparádé helyett valami egészen mást láthatnak: egy alig 22 éves fiatal magyar csatártehetség tündöklését, aki kétszer is mattolni tudja Oliver Kahnt a mérkőzés során, ami a magyar csapat 2-0-ás győzelméhez vezet. 

Habár a felidézett mérkőzésért nem adtak pontokat vagy érmeket, egy ember életét alapjaiban megváltoztatta: a két gólt szerző Torghellét azonnal felhelyezte a nemzetközi futball radarjára és kérők egész sorát mozgósította. Azon a nyári napon megszületett Torghelle Sándor mítosza, ami aztán a következő másfél évtized során folyamatosan elkísérte pályafutását, sőt, még azon túl is irányítja a vele kapcsolatos közbeszédet. De tényleg csak amiatt a két gól miatt beszélünk még ma is róla, vagy van benne valami különleges, más hazai futballistákra nem jellemző tulajdonság? Mi tette alkalmassá Torghellét arra, hogy átmentse népszerűségét aktív karrierje utánra és manapság már a celebvilágban is megmutathassa magát?

A kezdetek

Torghelle Sándor Pestszentlőrincen született, nem túl jómódú, de futballt kedvelő és értő családban. Édesapja is focizott, azonban az igazán meghatározó személy nagyapja volt, aki helyi legendának számított a „lőrinci” öregek körében, ő tanította meg a játék alapjaira a fiatal Torghellét: „Odaállított a fal elé, és megmutatta, hogy tartsam a lábfejemet, amikor rúgtam, majd azt is, hogyan vegyem át a visszapattanó labdát. Persze rendre az erősebb lábamat használtam, ilyenkor rám szólt: [Mi van, a másik csak támaszkodásra jó?]”.

A családi képzésen túl viszont Torghelle ma már szinte elképzelhetetlenül későn, 10-11 éves korában került szakértők kezei közé: az addig csak a grundon játszó fiú egy nyári táborban került kapcsolatba Longa Ferenccel, aki kiszúrta a tehetségét és meghívta a Kispest-Honvéd korosztályos csapatába. 

Erre az időszakra tehető a védjegyévé váló harcossága és megalkuvást nem tűrő hozzáállása. Torghelle visszatekintései alapján minden kis sikerért keményen meg kellett dolgoznia, hiszen szigorúan a tehetség alapján mindig akadt nála jobb játékos gyakorlatilag az összes mutató alapján, valamint kis növésű gyerekként fizikailag is rendre alulmaradt riválisaival szemben.  Ahogy a későbbi válogatott futballista is összefoglalta, mindez meghatározta későbbi harcos habitusát: „Sosem én voltam a leggyorsabb. Nem én dekáztam, nem én futottam a legtöbbet a Cooper-teszten. Csak egyetlen területet tudok említeni, amelyben vittem a prímet: én puffogtam, ordítottam, toporzékoltam, bőgtem a legjobban, ha valami nem ment, vagy egy-egy vesztes meccs után. De ez vitt előre.”

A harcosság pedig rövidesen a fizikális erő növekedésével is párosult, így a fiatal játékost egyre nehezebben nyomták el, Torghelle a Honvéd korosztályos csapatait megjárva eljutott a profi státusz megszerzéséig. A játékos elmondása szerint nem is nagyon volt B terve a profi futball mellett, a gimnáziumot is csak később, esti tagozaton fejezte be. Visszaemlékezései alapján 19-20 éves lehetett, amikor megkezdte az együttműködést karrierje első és egyetlen menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel, innen pedig már egyenes út vezetett a profi karrier felé.

Kettős ügynök

Torghelle a 2000-2001-es szezonban mutatkozott be nevelőegyesületében az NB I-ben, azonban igazán meghatározóra a következő szezonja sikerült, amikor kettős játékengedély mellett párhuzamosan szerepelt a Honvédban és az NB II-es Marcaliban. Több alkalommal előfordult az is, hogy szombaton pályára lépett az első osztályban, majd vasárnap leautózott Somogy megyébe és 90 percet teljesített a csapatban, amivel nem is edzett együtt. 

Torghellére ebben az időszakban jelentős nyomás nehezedett, hiszen el kellett fogadtatnia magát a helyi közösséggel, és olyan játékosok helyett lépett pályára, akik családos emberként nem engedhettek meg maguknak jelentős bevételkiesést. „Egy 18 éves fővárosi takony miatt hipp-hopp kimarad a keretből, és a pénze nem annyi lesz, mint amennyivel számolt. Az elején furkálódtak. Éreztem, ha elengedek egy-egy meccset, csak lébecolok a pályán, és miattam úszik a csapat prémiuma, kirúgják az összes fogamat a találkozó után. Nem maradt B opcióm, csak A. Bizonyítanom kellett minden percben, hogy ne gyilkoljanak meg az öregek.” Nem maradtak azonban el a gólok és gólpasszok, így sikerült elfogadtatnia magát a csapattársakkal, valamint a Honvédban is egyre több lehetőséghez jutott, így a következő szezont már a kispestiek teljesértékű játékosaként kezdhette meg. 

A bizalmat pedig meghálálta 10 bajnoki góljával, azonban a szezon végén a Honvéd búcsúzott az élvonaltól, vagyis nem lehetett maradéktalanul elégedett. Ezt támasztja alá későbbi interjúja is, amelyben az alábbi módon nyilatkozott arról, hogy milyen érzés számára kieső csapatban szerepelni: „Szar. Azt jelenti, hogy a bajnokság leggyengébb láncszeme voltál. Szar csapatban szar játékos.” Bár az önkritika erősen jelen volt Torghellében, ő mégsem lett NB2-es játékos, sőt, a bajnok MTK csapatához csatlakozott, ahol eljött számára a valódi berobbanás időszaka.

Nemzetközi áttörés

Az MTK együttesénél újra jó szezont futott, aminek hála meghívást nyert Lothar Matthäus magyar válogatottjába is, amelyben 2004 februárjában debütált Ciprus ellen. Torghelle bíztatóan kezdett a nemzeti csapatban, és márciusban góllal hálálta meg a bizalmat a brazilok elleni hazai barátságos mérkőzésen. Az igazi áttörést aztán a már említett német meccs hozta el számára, ami után Európa több országából is sorban álltak a kérők, többek között Hollandiából, Franciaországból, Dániából és Németországból is futott be ajánlat. 

Torghelle végül két faktort figyelembe véve a Premier League-ben szereplő Crystal Palace mellett döntött. Egyrészt szakmailag ez tűnt a legjobb ajánlatnak, másrészt anyagilag is versenyképes szerződést kapott: „Harmincszorosát kerestem kint, Angliában, mint itthon, Magyarországon”. A váltás azonban utólag túl nagy ugrásnak tűnik, ami miatt Torghelle nem tudott megragadni a Crystal Palace keretében. Többek között amiatt sem, mivel a klub legendás csatára, Andy Johnson mellett nem volt reális esélye kezdőcsapatba kerülni. Emiatt az angol kaland rövid véget ért, mindössze 11 meccs jutott Torghellének, akit a szezon végén kieső Crystal Palace kölcsönbe adott Görögországba a Panathinaikosznak.

Habár az athéniaknál lehetősége volt szerepelni a Bajnokok Ligájában is, nem sikerült tartósan megragadnia itt sem, mivel egy lecserélés után összeszólalkozott a csapat vezetőedzőjével, aki ezt követően tartósan hanyagolta. Emiatt rövidesen újabb görög állomás következett a PAOK Szaloniki csapatánál. Bár itt élvezte a közönség és a társak bizalmát, végül újra csak egy évre maradt, mivel a csapat vezetősége nem tudta fizetni a béreket és csak 3 évvel később, UEFA-perrel fenyegetés hatására kapta meg a szerződésében foglalt összeget.

Bár a válogatottban 2006 novemberétől kegyvesztett lett, klubszinten magára talált 2007-ben, amikor a görög csapatai után következett személyes bevallása szerint karrierje kedvenc időszaka, a Bundesliga 2: „Soha nem kergettem hiú ábrándokat, reálisan láttam magam, a Bundesliga alja, a Bundesliga 2. teteje volt az én igazi szintem.”. Ebben az időszakban 3 különböző csapatban lépett pályára, először a Carl Zeiss Jena, majd az Augsburg, végül pedig a Fortuna Düsseldorf csapatát erősítette. Habár a legeredményesebb időszaka az Augsburghoz köthető, magyar szurkolók számára a Jenában töltött szezon is emlékezetesnek számít, hiszen ennél a csapatnál kapta meg Horti Gábor kommentátortól az „Air Sanyi – a levegő ura” állandó jelzőt egy Mönchengladbach elleni találatot követően. A német csapatoknál töltött időszak amiatt is kedves számára, mivel visszakerült a magyar válogatott keretébe Erwin Koeman alatt, akinél alapembernek számított. Azonban Koeman lemondását követően már nem kapott többé meghívót a nemzeti csapatba, hiába vette át a szövetségi kapitányi posztot korábbi edzője, Egervári Sándor.

Másodvirágzás Magyarországon

A sikeresnek mondható német időszak után Torghelle 2011-ben mégis hazatért és nevelőegyesületében, a Honvédban szerepelt a 2011-es bajnoki szezon őszi felében, minimális anyagi juttatások mellett. Döntése hátterében elsősorban családi okok álltak, így párja, Betty, valamint akkor hároméves kislánya közelsége döntöttek, habár több külföldi ajánlattal is rendelkezett: „Maradhattam volna kisebb csapatoknál, de mehettem volna Amerikába vagy Kazahsztánba is”. 

A Kispesten töltött félszezon azonban nem bővült hosszabb távú szerződéssé, mivel 2012 januárjában egy visszautasíthatatlan ajánlat érkezett a Videoton részéről, erről Torghelle így vallott: „Eleve úgy állapodtam meg Hemingway úrral, hogy télen el szeretnék menni külföldre, ezért fél évre, nulla forintért, csak játéklehetőségért igazoltam a Honvédba. A külföld szóval követtem el a hibát. De Paulo Sousa személyével és az Európa Ligával nem tudott vetekedni a Kispest.” A váltást vélhetően nem is bánta meg, mivel későbbi interjúiban Paulo Sousát, karrierje egyik legjobb edzőjeként méltatta. Torghelle végül 2014 januárjáig szerepelt a székesfehérváriaknál, amikor is korábbi csapatához, az MTK-hoz szerződött. 

Végül az MTK-nál töltötte pályafutása leghosszabb egybefüggő periódusát, hiszen egészen 2019-ig viselte a fővárosi együttes mezét. Ebben az időszakban újra együtt dolgozhatott az MTK legendás alakjával, Garami Józseffel, akit az alábbi szavakkal méltatott: „Garami Józsi bácsi Barcelona-szintű edző volt. Mert mindent tudott a labdarúgásról. Természetesen nem arra gondolok, hogyha az NB I-ből hirtelen átrakták volna a katalán csapat kispadjára, akkor sikert sikerre halmoz. Azt viszont vállalom, hogyha azzal az intelligenciával, tudással és úgynevezett hatodik érzékkel Spanyolországban születik, ott szocializálódik, és ott képezi magát, akkor vezetőedzőként biztosan eljutott volna egy Barcelona-szintű csapatig.”

A kék-fehér csapat után még egy állomása volt karrierjének, a 2019-2020-as másodosztályú szezont a Vasasnál töltötte, ahol mindössze 10 mérkőzésen lépett pályára. Visszavonulását végül 2020 szeptemberében jelentette be.

Élet a labdarúgás után

Torghelle visszavonulása után nem távolodott el teljesen a labdarúgástól, így Tápiószentmártonon alapított focisulit korábbi válogatott csapattársával, Juhász Rolanddal közösen, valamint játékosügynökként is tevékenykedik.

A futballhoz kapcsolódó tevékenység mellett több szórakoztató TV-műsorban is szerepelt, ahol újra megmutatta a futballpályáról hozott harcosságát és győzni akarását. Többek között megnyerte a Sztárbox középsúlyú bajnokságát, az Árulók című szerepjátékos vetélkedőt, valamint sikeresen vett részt sztárúszó- és darts-gálán is. 

Torghelle ma is aktív szereplője a nyilvánosságnak, és pályafutására visszatekintve joggal mondhatja, hogy kihozta belőle a maximumot. Bár karrierjének megítélését máig erősen meghatározza az a bizonyos németek elleni két gól, története ennél jóval összetettebb: kitartásról, folyamatos bizonyítási kényszerről és alkalmazkodásról szól. A mai, adatalapú futball világában talán már nem vezetne ilyen gyorsan a csúcsra egy hasonló pillanat, de Torghelle példája éppen azt mutatja meg, hogy elszántsággal és mentalitással is lehet maradandót alkotni. Egyetlen hiányérzete maradt csupán: a válogatottal nem jutott ki nagy tornára. Mindezek ellenére pályafutása így is egy olyan út, amely sok fiatal számára szolgálhat inspirációként.