Búr Fábián
Fotó: Nathan Wong – Unsplash
Dilemma a magyar klasszis Liverpooli szerződéshosszabbítása körül
Szoboszlai Dominik 2023 nyarán 70 millió euróért igazolt az RB Leipzigből a Liverpoolba. Akkor sokan kétkedve fogadták a váltást, több szakértő még abban sem volt biztos, hogy kezdőként számolnak vele a ,,vörösöknél”. Azóta viszont bebizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten is hétről hétre kiemelkedően teljesíteni, és 2026 tavaszán már ő a csapat egyik húzóembere.
A 2023/24-es szezon, és ezzel együtt Jürgen Klopp távozása után Arne Slot új alapokra helyezte a Liverpoolt, és ennek az újonnan alakuló csapatnak lett a kulcspontja Szoboszlai. Slot játékrendszerébe remekül illik védekezésben a magyar középpályás magas munkabírása, kivételes játékintelligenciája pedig a támadások során van nagy segítségére a liverpooliaknak.
Az Everton elleni győztes bajnoki után amikor a szerződéshosszabításról kérdezték, Szoboszlai a következőt válaszolta: „Nincs igazi előrelépés, nem tudok semmi újat mondani a szerződésemről.” A magyar középpályás azt is hozzátette, hogy jól érzi magát a csapatnál és szívesen maradna a Liverpoolnál, de a döntés nem teljesen az ő kezében van. Szoboszlait egyébként 2028-ig köti szerződés a Liverpoolhoz, tehát bőven van még idő megállapodni a feleknek.
Először vegyük át, hogy mi a helyzet most a ,,vörösöknél”. Arne Slot egy kitűnő első szezon után – amit bajnoki címmel zártak – egy jóval gyengébb, trófea nélküli második idényt produkál. Láthatóan nem tudta beépíteni a csapatba a több száz millió eurós új igazolásokat, így az egész szezon során egy meglehetősen diszfunkcionális Liverpoolt láthattunk. Ezért szinte biztos, hogy valamilyen átszervezés lesz a nyáron a Mersey-parton, ha marad Slot a padon, ha nem. Amennyiben továbbra is a holland szakember lesz a menedzser, egészen biztos, hogy Szoboszlai továbbra is a csapat alapembere marad. Ha pedig egy új trénert ültetnek le a padra, akkor is nehezen elképzelhető, hogy nem kezdő játékosként számítanának rá, főleg az idei ,,űrszezonja” után. Továbbá, mivel a középpálya bármely pontján bevethető (Arne Slot még jobbhátvédként is szerepeltette idén), így egy esetleges formáció váltáshoz is könnyen alkalmazkodna.
Most pedig nézzük meg a váltás lehetőségét. Szoboszlai életkorából és kiváló formájából adódóan egy klubváltás csak akkor indokolt, ha egyértelmű előrelépést jelent. Az első és legfontosabb kérdés, hogy melyik az az együttes amelyik meg tudja, és meg is akarja fizetni a magyar középpályás vételárát. A Transfermarkt szerint Szoboszlai Dominik jelenlegi értéke 100 millió euró, amivel a világon az ötödik legdrágább támadó középpályás. Ennél biztosan nagyobb összeget kérne el érte a Liverpool. Szoboszlai most 25 éves, így maximum két éve maradt arra, hogy pályafutása utolsó nagy szerződését aláírja a világ egyik legjobb csapatához. De mely klubok tartoznak ide, azaz kik helyezkednek el egy polccal a Liverpool felett?

Ha nagyon valószínűtlen is az országon belüli váltás, a Manchester City és az Arsenal mindenképpen ebbe a kategóriába sorolható. Mellettük ott van a Bayern és a PSG, valamint a két spanyol gigász, a Real Madrid és a Barcelona. Az imént felsorolt összes csapatra elmondható, hogy világklasszis játékosok töltik be azt a pozíciót, ahol Szoboszlai is játszik. Leginkább a párizsi csapatból hiányzik egy olyan profil, mint a magyar klasszis, de a Ligue 1 kétségtelenül jóval kevesebb kihívást jelentene, mint a Premier League. Ugyanez a helyzet a Bayern Münchennel is, a német és a francia bajnokságból olyan magasan kiemelkednek ezek a csapatok, hogy bajnoki versenyfutás gyakorlatilag nem is létezik ezekben a sorozatokban. Több Premier Leaguben lejátszott év után egy pályája csúcsán lévő játékos mindenképpen nagyobb megpróbáltatásra hivatott. A Liverpool iránti tiszteletéből szinte egészen biztos, hogy nem igazolna se a Cityhez, se az Arsenalhoz, főleg mert ez a két csapat nem is tart sokkal előrébb, mint a ,,Mersey-partiak”. A Realnál és a Barcelonánál is rendesen meg kellene harcolnia a kezdőben a helyéért: Bellingham és Valverde, illetve Fermín Lopez és Pedri nagyon komoly versenytársaknak bizonyulnak. A katalánok több mint valószínű, hogy nem is tudnák megengedni maguknak a leigazolását, így maradt a Real Madrid, mint legkézenfekvőbb alternatíva, amelyre egyébként Szoboszlai már utalt kedvenc csapataként.
Ugyanakkor továbbra is az a legvalószínűbb, hogy Szoboszlai a Liverpoolnál marad, főleg mert könnyen lehet, hogy ő lesz a csapat következő kapitánya. Az idei rosszul sikerült szezontól függetlenül ebben az együttesben továbbra is benne van az európai elit szint, amit kis finomhangolással ki lehet hozni, akár már a következő szezonban.