2/2 veszprémi, 1/2 szegedi mérleg eddig a Bajnokok Ligájában

Kép forrása: handballveszprem.hu

Két fordulót játszottak le a megújult lebonyolítású férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, jön a harmadik forduló. Mit láthattunk eddig a két magyar csapattól? Mire számíthatunk a továbbiakban tőlük? 

Két hét szünet után folytatódik a Bajnokok ligája, a Veszprém a Partizanhoz látogat, míg a Szeged szokatlan időpontban fogadja otthon fogadja a Sportingot. 

Szeged a korábbi fordulókban

Az első körben az IFK Kristianstadot fogadta otthon, aztán Dániába utazott a GOG csapatához. Azt már a szezon kezdetén tudtuk, hogy kulcsjátékosok hiányoznak a csapatból, Lazar Kukić a tavaszi Magyar Kupa elődöntő óta sérült, a csapatkapitány Bánhidi Bence, Lukas Sandell és Fazekas Máté. Irányítóban így a két új igazolásnak, Lukács Péterre és Csörgő Kristófra hárulhat nagyobb szerep.

A Kristianstad elleni első BL-mérkőzés a végére inkább gálamérkőzéssé alakult, ahol jó játékkal magabiztosan nyert a csapat és szolgálta ki a közönségét. A fiatal akadémisták is lehetőséget kaptak, Matic Dávid és Csörgő Kristóf is első Bajnokok Ligája-góljukat szerezték. Az ezt követő mérkőzés már nehezebb kihívást hozott, a GOG ellen a tavalyi idényben sem ment igazán a Szegednek. A végig hullámzó, küzdelmes meccsen kapott ki végül két góllal, az előző fordulóhoz képest a kapusok nem tudtak hátulról segíteni és a hibák is megbosszulták magukat. Ennek ellenére nem olyan rossz a helyzetük, a GOG elleni hazai meccsen fontos lesz számukra a gólkülönbség és a többi meccsen is gyűjteni kell a pontokat, hogy meglegyen a továbbjutást érő első két hely egyike. 

Veszprém az előző fordulókban

A bakonyiak hibátlanul kezdték az idei BL-sorozatot, az első körben a Portót győzték le 8 góllal a Veszprém Arénában. A játékuk nem volt tökéletes, de Emil Nielsen a kapuból hozta a jó teljesítményt és a két magyar szélső, Imre Bence és Gáncs-Pető Máté is lehetőséget kapott. A győzelmet beárnyékolta Luka Cindric sérülése, aki a következő fordulóban a Füchse Berlin ellen sem volt bevethető, mellette Nedim Remili nem játszott azon a találkozón. A berlini meccsen magabiztosan tudta építeni az előnyét a Veszprém és a kulcspillanatokban sem ingott meg, hiába tapadt sokáig a Füchse. Az eredmény 35-29-es győzelem lett, és ezzel a csoportja élére állt a Veszprém. 

A Veszprém és a Szeged 3. fordulója

A Veszprém a csoportja leggyengébb csapatával, a Partizannal mérkőzik meg. A Füchse Berlin ellen sérülés miatt kimaradó Cindric és Remili is újra a csapat rendelkezésére állhat, ami jó hír. A szerb csapat tavaly az Európa-ligában szerepelt, de a csoportjából nem tudott továbbjutni. Idén a BL-ben eddig pont nélkül állnak, a Portótól és a Füchse Berlintől is kikaptak a korábbi fordulókban. Lebecsülni nem szabad az ellenfelet, de a papírformának megfelelően hoznia kell a Veszprémnek, ha el akarja érni a célját. Ahhoz előbb a csoportból majd a középdöntős csoportból is tovább kell jutnia, hogy elérhessenek Kölnbe. Az eddigi játékuk alapján egy erős csapat benyomását keltik, akik a sorozat egyik esélyesei, de még csak a szezon elején tartunk, az érdemi rész majd tavasszal következik. 

A Szeged a jelenleg csoportelső Sportinggal játszik hazai pályán, a találkozót a szokottól eltérően szombaton rendezik majd. A két csapat korábban 2014-ben játszott egymás ellen az EHF Kupa negyeddöntőjében, akkor összesítésben bizonyult jobbnak a Szeged és végül meg is nyerte a sorozatot. A portugálok tehát két győzelemmel vezetik a csoportot, és nem lesz könnyű dolga a Szegednek megállítani a Costa testvéreket, de szüksége van a csapatnak a két pontra. A csoportban a Szegedhez hasonlóan 2 ponttal álló GOG, ha papírforma szerint legyőzi a Kristianstadot és a Tisza-partiak is le tudnák győzni a Sportingot, akkor a GOG előtt maradnának a tabellán. Ehhez kellene egy jó teljesítmény a kapusoktól és a jól működő védelem megszervezése.

Kapcsolódó tartalmak