Három év után ismét hazai siker Japánban – Fuji 6H

Ha Japán, akkor a Toyota siker garantált, vagy mégsem? Az utóbbi években kevésbé volt ez jellemző a hosszútávú világbajnokságon, míg előtte sorra aratták a hazai győzelmeket. Most ismét felálhattak a dobogó tetejére, de ez korántsem volt ilyen egyszerű.

Képek: Toyota Racing Newsroom

Időmérő nélkül

Három tökéletesen szárazpályás szabadedzés után olyan felhőszakadás érkezett a pálya fölé a kvalifikáció idejére, hogy törölni kellett az eseményt. Egy kis esőtől azért itt nem szokás megijedni, de ilyen látási viszonyok mellett az volt a biztonságosabb döntés, ha az autók a boxokban maradnak. Így akkor hogyan döntik el a rajtsorrendet? Minden autónak a legjobb köridejét hasonlították össze a három szabadedzés alapján, függetlenül attól, hogy mikor érték el azt. Így került a két Alpine az első sorba, és jó esélyük volt arra, hogy megismételjék a tavalyi sikereket.

Az első támadás

A verseny elején mondhatni zavartalanul vezetett a két Alpine, majd a hetes számú Toyota megérkezett rájuk. Nyck de Vries egy lassú defekt miatt eltérő stratégián volt, így megpróbálta a második helyen haladó harmincötös Alpine-t megelőzni. De a kísérlet kudarcba fulladt, sőt össze is értek, így a Toyota időt vesztett, és csak a második biztonsági autós fázisnál tudott felzárkózni ismét.

Egy szemernyi esély

A boxkiállás után egy fantasztikus előzéssel az élre állt Tom Gamble Aston Martinja, de ez csupán a következő boxkiállásig tartott. Ugyanis hibázott, és áthajtott egy felfestésen, amelyet tilos lett volna keresztezni, így kapott egy áthajtásos büntetést, és ezzel elbúcsúzhattak a győzelmi esélyeiktől.

A csapatmunka diadala

A harmadik biztonságiautós fázis egy GT3-as ütközés miatt volt szükséges, és persze a Hypercar mezőny azonnal a boxba hajtott. Itt jött a csavar, a Toyotán nem cseréltek kereket, csak gyorsan tankoltak, így a riválisaik elé kerültek. Közben könnyű eső kezdett szemerkélni, ami tovább nehezítette a versenyzők dolgát. Csupán húsz perc volt hátra, amikor egy utolsó hajrára elengedték a mezőnyt. Hiába próbálta Victor Martins az Alpine-nal megszorongatni Ryo Hirakawát, nem volt esélye, a Toyota pilóta remekül osztotta be az előnyét. „Az újraindítás nagyon trükkös volt, mivel a körülmények változtak, és hideg gumikon kellett autóznom egy kissé nedves pályán” – nyilatkozta Hirakawa, miután megszerezte karrierje nyolcadik győzelmét a sorozatban – ez volt a második Japánban. „Szerencsém volt, hogy előttem haladt egy körrel lemaradt BMW, mert ez egyfajta tájékozódási pontot jelentett számomra, és közvetlenül mögöttem volt a másik BMW, ami elzárta az Alpine-t. Még így is elég nagy volt a nyomás, és az utolsó pár kör különösen stresszes volt, de a csapat remek munkát végzett, és folyamatosan visszajelzést adott arról, hol kell nyomnom, és hol kell védekeznem, ezért nagyon hálás vagyok nekik, és ezt a győzelmet mindannyiuknak ajánlom. Csodálatos érzés volt a dobogó legfelső fokára állni a szurkolóink előtt. Az utolsó két verseny számunkra egy lépés az ismeretlenbe, de alig várom!”

A dobogót az üldöző Alpine és a harmincötös BMW tette teljessé. Ezzel és a negyedik hellyel a francia márka, az eddigi legjobb eredményét könyvelhette el csapat szinten.

A Peugeot garázsában is van ok az örömre, egy nehéz szezon végéhez közeledve a bíztató hatodik helyen ért célba az egyik autójuk.

Akik inkább elfelejtenék a versenyt (vagy a szezont)

A Ferrari hiába nyert az Egyesült Államokban, most megint teljesen elvesztek a mezőnyben, annyira, hogy csupán az egyik autójuk szerzett pontot, számukra ez a szezon legrosszabb eredménye.

A Genesis ezúttal egy késői áthajtásos büntetés miatt maradt le a pontszerző helyekről.

Bajnoki esélyek

A hetes Toyota a második győzelmével a szezonban átvette a vezetést, de az a tíz pont előny, amivel rendelkeznek nem túl sok. Valószínűleg valamelyik Toyota, vagy az egyik BMW versnyzői lehetnek a bajnokok év végén. A Ferrari ezzel a teljesítménnyel, vagy inkább annak hiányával mondhati elvesztette az esélyét a cím megvédésére, bár matematikailag még van esélyük.

Kiegyensúlyozott GT3 mezőny

A GT3-as értékelést a harminckettes számú BMW nyerte, ezzel hat versenyből ők a hatodik egység, akik futamot tudtak nyerni. A Team Turkey vesszőfutását érdemes még a kategória kapcsán megemlíteni, büntetést kaptak, baleset okozásáért, majd egy második büntetést is kiróttak rájuk, mert az előzőt nem megfelelően töltötték le. 

Két verseny van még hátra a szezonból. Barcelonában és Monzában csapnak még össze a Hyprecarok és a GT3-as versenyzők, előbbi helyszínen még nem versenyzett a mezőny, utóbbin pedig három évvel ezelőtt rendeztek a bajnokságba tartozó futamot. 

Kapcsolódó tartalmak