Rengeteg elköltött pénz, csalódást keltő eredmények – hogy áll az újjáépítés Észak-Londonban?

Borítókép forrása: Wikimedia Commons

A Tottenham Hotspur vezetősége mélyen a zsebébe nyúlt annak érdekében, hogy a csapat feledtetni tudja a közelmúlt gyenge eredményeit. A Spurs a harmadik legtöbb pénzt költötte a nyári átigazolási időszakban, és szerzett néhány már sokat bizonyított vagy éppen ígéretes játékost. A csapatot az a Roberto De Zerbi irányítja, aki tavasszal kiharcolta a bennmaradást, azonban az idei szezon egyelőre az érkezése előtti időkre hasonlít.

A Tottenham az elmúlt két évben mélyen az elvárások alatt teljesített. A tavalyelőtti és a tavalyi idény egyaránt egy kiesést még éppen nem érő, tizenhetedik helyett hozott a Spurs számára a Premier Leagueben. Az előbbit még árnyalta a 2024-25-ös Európa-liga megnyerése, azonban a következő szezon hamar megmutatta, hogy a bajnoki forma írta le jól a csapat állapotát. Minden jel arra utal, hogy a probléma mélyen gyökerezőbb volt annál, hogy egy edzőváltás megoldást jelentsen. Az Ange Postecoglou-féle “Angeball-t” (mely többek között a félpályáig feltolt védelmet jelentette) felváltotta a kevésbé dominánsnak szánt stílus, mellyel azonban sem Thomas Frank, sem Igor Tudor nem tudott javítani az eredményeken. 2026. március 31-én Roberto De Zerbi vette át a Sarkantyúsok irányítását, és szembetűnő formajavulást elérve bent tartotta az észak-londoni csapatot az angol élvonalban. Az olasz szakember ezt követően megkapta a támogatást a vezetőségtől a csapat saját képére való formálásában.

Jelentősen átalakuló játékoskeret

A Tottenham nagyságrendileg 366 millió euróért vásárolt játékosokat az átigazolási időszakban, mellyel a harmadik legtöbbet költő alakulat volt a nyáron. A keretre ráfért az erősítés, akár a korábbi teljesítményre, akár a csapatot évek óta sújtó sérüléshulláma gondolunk. Emellett Cristian Romero, Palhinha, Guglielmo Vicario, Djed Spence, Kevin Danso, Pape Matar Sarr, Radu Dragusin és Randal Kolo Muani mind olyan játékosok, akik tavaly érdemi mennyiségű lehetőséget kaptak, idén viszont már másik csapatnál játszanak. Ennek megfelelően érkezőből is volt bőven. A 366 milliós összeg öt játékos átigazolási díja, amelyekből több sokak szerint túlárazottra sikeredett. Ha azonban a Sandro Tonali-Mateus Fernandes-Sávio-Jan Paul van Hecke-Tosin Adarabioyo ötös mellé hozzávesszük, hogy Marcos Senesi, Andrew Robertson, valamint Martín Dúbravka ingyen érkeztek, továbbá Omar Marmousht és Mykhaylo Mudrykot egy-egy kölcsönszerződés keretein belül sikerült megszerezni, mégsem lehetne azt mondani, hogy a Spurs rosszul igazolt volna. Ennek eredményeképp a legtöbb poszton már De Zerbi rendelkezésére áll legalább kettő olyan játékos, akire lehet építeni Premier League szinten.

A “trust the process” időszaka

A megfelelő játékosanyag azonban nem von maga után automatikusan jobb eredményeket is, pláne ha egy ennyire felforgatott csapatról beszélünk. A Tottenham négy forduló alatt szerzett két pontja és nulla gólja is pont ezt támasztja alá. A Ligakupából szintén korán kiesett a Spurs, bár ez a Liverpool ellen bocsánatosabb bűn. Ha ennyi új játékos van egy olyan csapatban, ahol a vezetőedző sem régóta tevékenykedik, nincs még egy bejáratott stílusa, akkor időre van szükség ahhoz, hogy minden összeérjen. Persze benne van, hogy De Zerbi hosszútávon sem bizonyul alkalmasnak arra, hogy visszahozza az angol nagycsapatok közé az észak-londoniakat, de ezt nem erre a néhány mérkőzésre kivetített szezonkezdet fogja meghatározni (pláne, hogy az augusztus végi, Charlton elleni Ligakupa-találkozó 5-1-es Spurs-győzelemmel ért véget). Az olasz szakember esetében érdemes számításba venni a tavalyi szezon végét is, amikor egy egyre inkább kiesésre ítélt, jellemzően hét-nyolc sérülttel küzdő csapatot tartott benn az élvonalban.

Mi hiányzik?

Adja magát a kérdés, hogy mi nem működik a Tottenham gépezetében, mi az, amire a Spurs-szurkolók jobb híján az időtől várják a megoldást? Elsőként a játékosok teljesítményét lehetne kiemelni, néhány kivételt leszámítva (van Hecke, Micky van de Ven, Fernandes) nagyon hiányoznak az egyéni villanások. A probléma szembetűnő az új igazolások esetében, ezt talán Marmoush kockázatot egyáltalán nem vállaló játéka szemlélteti a legjobban, de a régebb óta a Spurs kötelékébe tartozók közül is akadnak néhányan (Mathys Tel, Conor Gallagher, Lucas Bergvall) akik jobbára a rossz megmozdulásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Szintén képbe jön az összhang, illetve annak hiánya, a nem régóta együtt edző és játszó csapat tagjai gyakran nem értik meg egymást, és rengeteg az ilyen szituációkból eladott labda.

Kép forrása: premierleague.com

Emellett kardinális problémát jelentenek továbbra is a sérülések, az időközben valóban bőnek nevezhető keret egészséges játékosaira korlátozódva felfedezhetünk néhány hiányposztot. Támadóközéppályásként általában az alapvetően eggyel hátrébb szereplő Fernandes vagy Gallagher játszik, ugyanis az időnként visszasérülő James Maddisonnal egyelőre akkor sem lehet kezdőként számolni, ha bevethető. Két posztriválisa, Dejan Kulusevski és Xavi Simons még hosszú ideig nem áll Roberto De Zerbi rendelkezésére. Hasonló a helyzet a támadószekció bal szélén. Wilson Odobert visszatérésére még várni kell, Mudryk megérkezett, játszott tizenhat percet a Nottingham Forest ellen, majd egy edzésen szintén megsérült, így az állítólag középen szívesebben játszó Tel a nem elégséges megoldás, akit adott esetben a csatár Marmoush, vagy a jobbszélső Savinho vált.

A fordulók lassan, de telnek, a Tottenham pedig jelenleg az elmúlt két szezonból jól ismert 17. helyet foglalja el a tabellán. A hogyan tovább erősen kérdéses, mert bár a sérültek előbb-utóbb felépülnek, hogy De Zerbi mihez tud kezdeni hosszabb távon a csapattal, nehéz lenne megjósolni. A szurkolóknak addig nem marad más, mint bízni a folyamatban (trust the process), kivéve persze, ha a rivális Arsenal példáján mémmé lett kifejezés emlegetése nem szentségtörés számukra.

Kapcsolódó tartalmak