Négy évszakos örök szerelem – Boldog születésnapot Francesco Totti!

Hűség. Rengeteg odaadással, alázattal és lemondással jár. Az idő vasfoga rendíthetetlenül szeret rágódni rajta, és sokszor eléri célját. Francesco Totti története sem kivétel ez alól, játékosként viszont kisértések és hullámvölgyek közepette is mindvégig szolgálta szeretet klubját az As Romát. Elevenítsük fel ennek az egyedi életműnek néhány mérföldkövét ötvenedik születésnapja alkalmából.

Tavasz

Totti – tősgyökeres rómaiként – az olasz főváros vörös-sárga színű csapatának legendás játékosaként írta be magát a football történelemkönyvébe. Pedig nem sokon múlott, hogy ne a városi rivális SS Lazio gárdájában induljon el hódító útjára. Tizenkétévesen nagyon közel állt ehhez, de a szülei a Farkasok mellett tették le a voksukat 1989-ben. A Seria A-ban mindössze tizenhat évesen mutatkozott be a Brescia ellen. Szépen fokozatosan játéklehetőséget kapott és gólokkal és gólpasszokkal hálálta meg a bizalmat.  Az 1996/1997-es idényben sem neki sem a csapatának nem ment igazán, ezért a kölcsönadása is szóba került, de a klub elnöke kiállt mellette vezetőedzője vesztére.

Nyár

A következő szezonban hatalmas fordulat részese lett, mindössze huszonegy évesen megkapta a csapatkapitányi karszalagot, és a gólok termeléséből is tevékenyen ki vette a részét. A 2000/2001-es idényben a csúcsra ért, hiszen Fabio Capello vezetésével elhódították a bajnoki címet és a szuperkupát is. 2004-ben a Real Madrid akkori (és mostani) elnöke Florentino Pérez megkereste egy nagyon kecsegtető ajánlattal, de ő visszautasította azt, pedig olyan klasszisok mellet játszhatott volna a teljesség igénye nélkül, mint Zinedine Zidane, David Beckham és a brazil Ronaldo. Fő oka a meghiúsult szerződésnek Róma városának szívében betöltött szerepe volt. Ezek után még nyert két olasz kupát (2007,2008) és egy szuperkupát (2007). Az aranyérmek gyűjtögetése közben 2006-ban az olasz válogatott tagjaként magasba emelhette a világbajnoknak járó trófeát a Németországban megrendezett tornán. Tevékenyen kivette a részét a sikerből, hiszen mind a hét mérkőzésen pályára lépett, úgy, hogy az adott év februárjában egy szárkapocscsonttörés miatt a VB szereplése komoly veszélyben forgott.

Ősz

Ezt követően már nem sikerült újabb serleggel gazdagítani a gyűjteményét, néhány szürke esztendőt leszámítva csapatával négyszer is a dobogó második fokán végzett. 2017-ben hazai pályán a Stadio Olimpicoba játszotta utolsó mérkőzését a Genoa ellen. Csereként állt be az 54. percben Mohamed Salah helyére. A meghatódott ikont több mint hatvanezer néző búcsúztatta el könnyeikkel küszködve, kezükben vörös és sárga színű „10 Totti” kártyákkal és hatalmas molinókkal. Huszonöt év alatt minden sorozatot figyelembe véve 786 mérkőzésen lépett pályára és 307 gólt szerzett, számos klubrekord fűződik a nevéhez. Játék intelligenciáját jól mutatja, hogy támadó középpályásként, hátravont ékként, klasszikus csatárként és szélsőként is maradandót tudott alkotni. Posztjaihoz hasonlóan a szurkolók több névvel illeték, úgymint a Nagy baba – ezt a hüvelykúj szopós gólöröme miatt kapta-, az Aranyfiú, a Kapitány és Róma nyolcadik királya megnevezések jól mutatják személyiségének sokszínűségét.

Tél

És hogy miért nem a tél jelképezi a visszavonulását? Pályafutása befejeztével a klub igazgatójaként dolgozott tovább majd két esztendő múlva elhagyta szeretett csapatát, döntését egy sajtótájékoztatón jelentette be. Szomorú tekintettel kiemelte, hogy bízott benne, hogy ez a nap sohasem fog eljönni, de képtelen együtt működni olyan vezetéssel, amely az egyesülethez ezer szállal kötődő embereket kihagy a döntéshozatalból. Bántotta az is, hogy kirakat embernek érezte magát. A James Pallotta fémjelezte tulajdonosi kör 2020-ban távozott, de utódjával Dan Friedkinnel sem sikerült megállapodniuk hasonló okokból egy esetleges folytatásról.  Még ebben az évben saját céget alapított, amely fiatal játékosok felkutatásával és menedzselésével foglalkozik. E mellett számos márka reklámarca, jótékonysági rendezvények résztvevője és természetesen az As Roma mérkőzések gyakori látogatója. Ebben a történetben vajon beteljesülnek-e Ernest Hemingway szavai? „Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.” Az idő majd eldönti.

Boldog Születésnapot Francesco Totti!

 

Kapcsolódó tartalmak