Elégtétel Horvátországért – Neuville nyerte a Portugál Rallyt

Képek: motorsport.hyundai.com/media-center

Arganil és Fafe, legendás szakaszok, fanatikus nézők, szeszélyes időjárás és egy botrány. Ilyen történések mellett mennyi reflektorfény juthat egy olyan világbajnokra, aki hosszú kihagyás után visszatalált a győzelem útjára? Persze ez a világbajnok jelentheti Thierry Neuville-t és a Hyundait is.

Az idei Portugál Rally minden volt, csak unalmas nem, hiszen négy különböző páros vezette a versenyt és hatan tudtak szakaszt nyerni. A Kanári-szigetek Rally után a Hyundai ismét versenyképes volt és nemcsak megszorongatni tudta a Toyotát.

Útban az első győzelem felé

Adrien Fourmaux az első szakasz után, és a csütörtöki nap végén is vezette a versenyt, de a nyolcadik gyorson hibázott, amivel szerzett egy dupla defektet és majdnem fél percet vesztett, ami megpecsételte a versenyét. Hiába szerzett vasárnap szép pontokat, azzal csak kozmetikázni tudta az eredményt. Úgy látszik, mintha a francia versenyző rástresszelne az első győzelmére, vagy csupán arra, hogy legyőzze a csapat világbajnokát, Neuville-t? Mindenestre erre még várnia kell, de ha a Hyundai  tartja a jó formát, akkor ez az első győzelem még idén meglehet.

Elégtétel Horvátországért

Neuville versenyét leginkább talán az eseménytelen szóval jellemezhetnénk. Ez a rallyban egyaránt jelenthet jót és rosszat, hiszen egy briliáns teljesítménytől mentes, de stabil és jó eredmény nagyon sokat számít a bajnoki harcban. Neuville nem nyerte meg több mint tíz másodperccel az Amarante szakaszt, nem szerzett defektet, de már az elejétől kezdve látszott, hogy a motiváció és a lelkesedés fokozatosan tér vissza belé. Az utolsó előtti gyorsaságin Sébastien Ogier szerzett egy defektet, ami miatt a hatodik helyre csúszott vissza. Egy szakasz, és Neuville megszerzi a csapata idei első győzelmét. Horvátországban ilyen helyzetben megremegett a keze. Most ez a szakasz –  a legendás Fafe – kihívást jelent szárazon is, nemhogy esőben, ráadásul a belga versenyzőnek nem a murva a legerősebb talaja. Vajon sikerül neki? Sikerült! Sőt, nemcsak sikerült, hanem a második legjobb  időt autózta. Ezzel reményt adott, nemcsak a csapatának, hanem nekünk nézőknek is, és idén ismét kérdés lehet, melyik gyártó áll majd a dobogó tetején?

Hazai pályán lehet javítani

A Toyota versenyzői nem voltak a legjobb formájukban. Elfyn Evans és Takamoto Katsuta ugyan nem hibázott, de látszott, hogy nincs meg az a magabiztosság bennük, ami itt  a jó teljesítményhez kellene. A többieknél megvolt a jó tempó, de a hibák is… Oliver Solberg még mindig nem látja, hogy ha nem nyújt 110%-ot, akkor is elég gyors, viszont alacsonyabb a kockázat. A svéd versenyzőnek több kisebb hibája is volt a verseny alatt, és csak a szerencsén múlott, hogy nem egy árokparton kötött ki. Ogier nehezen kezdett, aztán megmutatta, miért számít élő legendának, majd az említett defekt hátráltatta. A mindig megfontolt Sami Pajari is szerzett azon a szakaszon egy defektet, így egy dobogós pozíciót dobott el, pedig idén nem ez volt rá a jellemző, inkább mások hibáiból szokott profitálni.

Akik inkább elfelejtenék

Az M-Sport Ford sátrában bizonyára minél hamarabb szeretnék  elfelejteni a portugál versenyt, mivel Jon Armstrong autóján meghibásodott a szervo és másnap, egy apró hibának nagy baleset lett a vége. Josh McErlean hibája sokkal kisebb kárt okozott ugyan az autóban, de a pontszerzők közé ő sem fért be, ahogyan Martins Sesks sem. Sokan a lett versenyzőben látták a csapat reményét, de a jelenlegi teljesítményével a teljes szezonos szereplésre sincs sok esélye, nemhogy a dobogós eredményekre.

Kapcsolódó tartalmak