Él a remény

Riport a Ferencváros-Metz női kézilabda Bl-negyeddöntőről

Borítókép forrása: Fradi.hu

Vannak pillanatok, amelyekre az ember élete végéig emlékezni fog, mert valami egyedit és megismételhetetlent hordoznak. Számomra minden bizonnyal ilyen marad az FTC–Metz mérkőzés, amely életem első akkreditált helyszíni tudósítása volt. Ha lehunyom a szemem, még mindig látom a szinte falként együtt mozgó Fradi-tábort, ahogy a csapat indulóját énekli a meccs előtt. Bevallom, ennél a pontnál jobban borsódzott a hátam, mint anno az Anfielden a You’ll Never Walk Alone alatt.

Régi szép emlékek

A hangulat tehát kifogástalan volt, de térjünk rá a szakmai részre. A Fradi számára a Metz akár jó ómen is lehet, hiszen a csapat legutóbb éppen a franciák ellen harcolta ki a Final Four-ba jutást a 2022–23-as BL-szezonban. Akkor a zöld-fehérek az első mérkőzésen hatgólos vereséget szenvedtek, majd onnan sikerült fordítaniuk – ennél most sem számítottak rosszabb forgatókönyvre.

A mérkőzésre tartva több szurkolóval is beszélgettem, akik kiemelték, ezen a szinten már bármi megtörténhet, ugyanakkor a legtöbben egyértelmű célt fogalmaztak meg – maradjon esély a visszavágóra. Viszont nem a Népligetiek mellett szólt, hogy több kulcsjátékos is hiányzott, így mindössze egy szűk, 12 fős kerettel vágtak neki az összecsapásnak. A hiányzók közül különösen Darja Dmitrijeva és Orlane Kanor tűnt érzékeny veszteségnek. Érdekesség, hogy az előző két Final Four-ba jutó Metz két magyar válogatott játékost is foglalkoztat: Albek Annát és Vámos Petrát.

Versenyfutás a francia rekordbajnokkal

A mérkőzés képe végig hasonló forgatókönyvet követett: a Metz rendre ellépett két-három góllal, a Ferencváros pedig becsülettel kapaszkodott, és végig lőtávolon belül maradt. Időnként még a vezetést is sikerült átvenniük – az első félidő közepén például előnybe kerültek, sőt a 40. percben már két góllal vezettek a fővárosiak.

Összességében azonban a Metz volt lépéselőnyben. A hajrában Vogel bravúros találata végül elegendőnek bizonyult az egyenlítéshez. A küzdelem nehézségét jól mutatja, hogy a mérkőzés legjobbjának a ferencvárosi kapust, Böde-Bíró Blankát választották. Hazai oldalon Vogel is kiemelkedőt nyújtott, míg a vendégeknél a csereként beálló Albek Anna hat góllal zárt. A döntetlen azt jelenti, hogy teljesült a magyar szurkolók kívánsága: a párharc továbbra is teljesen nyitott.

Két magyar csapat a négyes döntőben?

A hétvége egyik legnagyobb eredménye, hogy mindkét magyar csapat reális eséllyel pályázik arra, hogy az MVM Dome-ban rendezett négyes döntőben zárja a szezont. A másik érintett együttes, a Győri ETO szombaton hazai pályán biztosíthatja be a Final Four-szereplést; az idegenbeli fölényes győzelem után az Odense várhatóan nem jelent majd leküzdhetetlen akadályt a Rába-partiak számára.

A Ferencvárosnak eközben idegenbeli bravúrra lesz szüksége a továbbjutáshoz. A szurkolókon és a csapategységen egészen biztosan nem múlik majd.

Kapcsolódó tartalmak