Borítókép forrása: mlsz.hu
A szokatlanul hosszú válogatott szünet alatt szokatlanul sok időnk van összegezni a klubfutball idei szezonbeli történéseit. Jó és rossz teljesítmények, melyekre számítottunk vagy éppen meglepődtünk azokon. Kétrészes cikkben vesszük végig, hogy az NB I melyik csapatától mit láttunk a bajnokságban július vége óta. Az alsóház után következzen a tabella első hat helyezettje.
Paks
Az elmúlt években a Paksot többnyire a gólgazdag mérkőzéseiről jegyeztük meg. Az atomvárosiak erre a szezonra sem szakítottak korábbi stílusukkal, eddigi nyolc találkozójukon harminchárom gól született, amely 4,1-es átlagot jelent. Az eloszlás a szerzett és kapott találatok között kiegyenlített (17-16), így sem a 3-2-3-as győzelem-döntetlen-vereség arány, sem a tabellán elfoglalt hatodik hely nem olyan meglepő. Ami talán furcsának tűnhet, hogy a Paks mérkőzésein kifejezetten gyakran a domináns csapat húzza a rövidebbet. A Tolna megyeiek ennek mindkét oldalát megtapasztalták: a Puskás Akadémia ellen az egész szezon legtöbb várható gólját termelték 4,2-vel, mégis kikaptak 3-2-re, míg Kisvárdáról a gyengébben játszó csapatként vittek el három pontot. Abban, hogy a tavalyi bronzérmes ennyire felemás idén, vélhetően a nyári játékosmozgás is szerepet játszik. Míg az erősítések nagy része NB II-es kölcsönszerződések lejártát jelentette, távozott például az NB I-ben már rutinos Zeke Márió, illetve a DVSC-ben azóta kiemelkedően játszó Szendrei Ákos.

Kép forrása: mlsz.hu
Ferencváros
Az FTC-től gyakorlatilag ugyanazt látjuk idén, mint az előző két szezonban. A csapat a nemzetközi porondon kis túlzással futószalagon gyártja a bravúreredményeket, míg a bajnokságban sokszor a gyengébb csapatokat sem sikerül legyőznie. Ugyanakkor a zöld-fehérek annyival a hazai mezőny fölött állnak, hogy a nem ritkán előforduló botlásokkal együtt is (holtversenyben) a legkevesebb vesztett pontjuk van. Kiindulva abból, hogy a halasztott meccsen az ellenfél a jelenleg sereghajtó Honvéd lesz, ráadásul a Groupama Arénában, a pillanatnyi ötödik hely legfőbb okának az eggyel kevesebb mérkőzés tűnik. Ez persze semmit nem változtat azon a tényen, hogy a Ferencváros mind a hét bajnokiját esélyesebbként kezdte, de csak hármat tudott megnyerni belőle. Ez elsősorban a Fradi időnként gyengélkedő helyzetkihasználásának köszönhető, amely azonban hosszútávon már nem a játékosok egyéni felelőssége. Emellett ennyi nemzetközi mérkőzéssel folyamatosan kérdés a legjobb játékosok túlterheltsége, pláne hogy a Fradi kerete szűkebb lett a nyáron.

Kép forrása: mlsz.hu
Újpest
Az Újpestnek az elmúlt években egy olyan erős szezonrajtja volt, mint az idei. A 2023/24-es kiírás nyolcadik fordulója után szintén tizennégy ponttal állt a csapat. Szélesi Zoltán, akinek újpesti munkásságát sokan már tavasszal temették, úgy tűnik, képes működésre bírni csapatát. Bár a nem túl jó formában levő Nyíregyháza elleni vereség, vagy az MTK elleni hazai döntetlen nem mutat jól, több eredmény jut a mérleg másik serpenyőjébe. A szezonban egyébként brillírozó Vasas magabiztos legyőzése, vagy a Groupama Arénából elhozott egy pont egyenesen bravúrnak számít. A MOL érkezése óta tőkeerős csapat nem tétlenkedett a nyáron, itthonról és külföldről egyaránt igazolt játékosokat. A hazaiak közül Szappanos Péter, Zeke Márió és Szendrei Norbert rögtön meghatározó tagja lett a csapatnak, míg Markgráf Ákos egy mérkőzés után korábbi ára másfélszereséért lett a dán Köbenhavn játékosa. A más bajnokságból érkezők sem bizonyultak rossz vételnek, a korábban az ETO-ban már megforduló Heitor, vagy az Izraelből igazolt Etienne Amenyido pedig szintén hamar felvette a ritmust.

Kép forrása: ujpestfc.hu
Vasas
Az idei szezon talán legnagyobb meglepetését okozza a másodosztály regnáló bajnoka. A Vasas jelenleg harmadik az NB I-ben, lemaradása pedig mindössze egy pont az első kettő mögött. A teljesítmény kifejezetten stabilnak tűnik, ugyanis a két-két döntetlen, illetve vereség a táblázat (Vasas nélküli) első négy helyezettje ellen csúszott be. A kisebb csapatok ellen sorra jönnek a magabiztos győzelmek, kivétel nélkül domináns játékkal. Ha mindez nem lenne elég meglepő egy újonctól, az angyalföldi csapat magját továbbra is a tavaly még NB II-ben játszó játékosok alkotják. A Vasas az igazolásait is “kicsiben” csinálta, kevesen, kevés pénzből érkeztek. A kapuban jól teljesítő Engedi Márk például a másodosztályú Karcagtól, de a volt NB I-esekre (Csóka Dániel, Kovácsréti Márk) sem lehetne mondani, hogy eddig a magyar bajnokság sztárjai közé tartoztak volna. A külföldről hazaigazoló (időközben 30 éves) Koszta Márkról talán szintén nem gondoltuk volna sokan, hogy az NB I egyik legeredményesebb csatára lesz. Erős Gábor azok után, hogy zsinórban kétszer feljutott aktuális csapatával az NB II-ből, úgy tűnik, hogy az elsőosztállyal sem vágja túl nagy fába fejszéjét, ráadásul mindezt a mezőny egyik (ha nem a) legszórakoztatóbb játékával teszi.

Kép forrása: mlsz.hu
Győr
A leglátványosabb átalakuláson talán a Győr játékoskerete ment át a két szezon között. A bajnokcsapatból négy állandó kezdő távozott Csinger Márk, Tóth Rajmund, Vitális Milán és Nadhir Benbouali személyében. Borbély Balázs vezetőedző nyár óta a Ferencvárosnál dolgozik tovább, a helyére érkező Efraín Juárez pedig rövid idő alatt összeveszett a csapatkapitány Vitálissal. Mindez nem sok jót vetített előre az ETO számára, azonban az eredmények végül rácáfoltak arra, hogy a Rába-partiak összeomlásra lennének ítélve. Bár a nemzetközi szereplés hagyott némi kívánnivalót maga után (a Konferencia Liga sem lett meg), az NB I-ben lényegében ott folytatja a csapat, ahol tavaly abbahagyta. A Győrnek mindössze egy veresége van a szezonban, és csak azért nem vezeti a bajnokságot, mert pontegyenlőség esetén a több győzelem dönt az első hely sorsáról, ez pedig a Puskás Akadémiának kedvez. Az erősítések többségében kölcsönjátékosok formájában érkeztek, akik a tavalyi bajnokcsapat kulcsembereivel kiegészülve egyelőre rácáfolnak arra, hogy az ETO tavalyi menetelése egyszezonos csoda lett volna.

Kép forrása: mlsz.hu
Puskás Akadémia
A sport finanszírozásában jelenleg és/vagy a jövőben végbemenő változások miatt aligha számított volna bárki is arra, hogy a Puskás Akadémia vezetni fogja a bajnokságot nyolc forduló után. Márpedig a felcsúti csapat az NB I aktuális éllovasa, melyet többnyire domináns játékkal elért győzelmeinek köszönhet. Az ismert mondás szerint van olyan dolog, amiből nem lehet várat építeni, a nyáron kinevezett Babó Levente azt bizonyítja, hogy néhány rutinos NB I-esből, fiatal akadémistákból és egy rakat kölcsönből visszatérő játékosból igen. Bár több fontos játékos is távozott (Szappanos Péter, Quentin Maceiras, Markgráf Ákos), a nyáron egyetlen sztárigazolással sem operáló csapat nem tűnik gyengébbnek, és ez nem Szappanosékat minősíti. Hogy valami játékoskereten túlmutató dolog is megváltozott, azt jól szemlélteti Németh András példája, aki idén nyolc mérkőzésen több gólt szerzett, mint korábban akármelyik teljes szezonjában. Babó Levente a jelek szerint nem csak belőle, hanem az egész csapatból olyat képes kihozni, amit korábban nem láttunk. Talán erre számítottunk volna a legkevésbé, de esély lehet arra, hogy a labdarúgásban hirtelen történő piacosodás legnagyobb nyertese éppen a Puskás Akadémia legyen.

Kép forrása: mlsz.hu
Végignézve az NB I idei mezőnyén és első nyolc fordulóján, sok a szimpatikus sztori, és valószínűleg több alakulatra is rámondanánk, hogy megérdemli a bajnoki címet. A tabella élén azonban csak egy csapat végezhet. Bár ahhoz nem sok kétség fér, hogy a Ferencváros idén is a legnagyobb esélyes, úgy tűnik, hogy minden problémát egyelőre Borbély Balázs sem tud megoldani. Ha a Győr továbbra is tavalyi fényében tündököl, vagy valamelyik „meglepetéscsapat” jó formája hosszabb távúnak bizonyul, idén is alakulhat izgalmasan a bajnokság végkimenetele.