Olaszországban zárul a rally világbajnokság

Túl sok autó- és motorsport naptáron kellett változtatni a közel-keleti konfliktus miatt. Sokáig abban reménykedtünk, hogy a rally világbajnokság megússza, de végül nem így történt. Ám a versenyt nem is törölték. 

Kép: WRC.com

Verseny lesz, WRC nem

Múlt héten, hosszas egyeztetések után a Nemzetközi Automobil szövetség bejelentette, hogy a rally világbajnokság idén nem látogat el Szaúd-Arábiába, így a szezonzáró az előtte lévő Szardínia Rally lesz. Ennek ellenére a versenyt nem törlik, sőt, a helyi autósport szervezet (SAMF), és az ország vezetése állítják, hogy biztonságosan meg lehet rendezni az eseményt. Ezt bizonyítandó a Közel-Keleti Rally Bajnokság (MERC) futamát megtartják, és a FIA minden szokásos támogatást is megad a szervezőknek, hogy a verseny létrejöhessen. Természetesen mindkét fél arra törekszik, hogy jövőre már ismét a WRC naptár része legyen a futam.

Bár a hivatalos közlemény többet nem részletez, korábban a Toyota és a Hyundai is elmondta, hogy vállalati szinten nem engedélyezett a dolgozóiknak az országba utazni, és ebbe a rally világbajnokságon dolgozó csapattagok is beletartoznak. Az M-Sport Ford részéről a külügyminisztérium ajánlását tartják mérvadónak, vagyis a jemeni határ közelébe nem szabad menni, de azon kívül biztonságos az országba utazni. 

Miért nem ugrik be más helyszín?

Mert túl későn született meg a döntés. Egy rallyverseny szervezésénél vannak olyan folyamatok és protokollok, melyek több időt vesznek igénybe, mint amennyi a verseny tervezett időpontjáig hátra van. Ráadásul a gyorsasági szakaszok közútként funkcionálnak a mindennapokban, így azoknak a lezárása szintén nem egy egyszerű folyamat.

Ezzel eldőlt a bajnokság?

Egy verseny törlése, főleg ennyire a szezon végén, nagy hatással lehet a bajnokság alakulására. Jelenleg Elfyn Evans tizenhét ponttal vezet Sami Pajari, és huszoneggyel Oliver Solberg előtt. Ez a pontmennyiség, két verseny esetén, könnyen ledolgozható lenne, de egy verseny alatt szinte lehetetlen. Hacsak Evanssel nem történik valami olyasmi, ami miatt nem tud pontot szerezni, akkor mondhatni biztosított a bajnoki címe. 

Lehet persze azt mondani, hogy így is mindenkinek ugyanannyi lehetősége van pontot szerezni, és az is lehet, hogy nem lenne más a bajnokság kimenetele, ha a szezon elejétől kezdve tudja mindenki, hogy tizenhárom verseny lesz idén. Mégis, ha a versenyzők nem is érzik, úgy, hogy ezzel beleszóltak a bajnokság alakulásába, mi nézők mégis így láthatjuk. Vártunk egy izgalmas hajrát, ahol két ifjú titán kergeti az örök másodikat a bajnoki címért. (A walesi versenyző ötször volt bajnoki ezüstérmes a karrierje során.) 

Másfelől viszont sok kritika érte a Szaúd-Arábia Rallyt, mert a pályák olyan sziklásak, hogy szinte lehetetlen elkerülni a defekteket, és sokszor pusztán a szerencsén múlik, hogy ki mennyi időt veszít vele. Ilyen versennyel eldönteni a bajnokságot szintén nem túl sportszerű. 

Tehát a bajnokság utolsó futama idén a Szardínia Rally lesz, október elején. Itt búcsúznak a Rally1-es autók is és Szardínia is a világbajnokságtól. Jövőre az olasz verseny a Róma környéki aszfaltos utakon zajlik majd, míg Szardíniára az Európa-bajnokság (ERC) mezőnye érkezik. Az autók pedig már a WRC27 névre hallgató új szabályrendszer szerint készülnek, ami közelebb hozza egymáshoz a csúcskategóriát és a Rally2-t.

Kapcsolódó tartalmak