Könnyek Kijevben, pezsgő Gelsenkirchenben – Loris Karius lett a Schalke 04 bajnoki hőse

Borítókép forrása: Vlad1988/shutterstock

2018 Május 26. Kijev. Egy összetört csapat, egy zokogó kapus.

Akkor úgy tűnt, hogy Karius neve örökre összeforr a bakikkal és a bukással. Nyolc évvel később azonban a Schalke 04 stadionja a német kapus nevétől visszhangzik.

Borzalomtól az örömig

 A kijevi dráma: 2018 májusa. A Liverpool bejutott a 2017/18-as Bajnokok Ligája döntőjébe. Az ellenfél a Real Madrid. A kapuban az a Loris Karius kapott bizalmat, aki Simon Mignole mögött, de inkább mellett egy nagyon magabiztos, bravúros szezont tudhatott a magáénak. Legalábbis a kijevi estéig.

Aztán jött a rémálom. Az 51. percben Karius egy olyan hibát vétett, amely még az amatőr bajnokságokban is ritka. A német hálóőr egy hosszú madridi indításra jött ki a kapuból, meg is fogta a labdát, és kapkodva, minél gyorsabban ki akarta azt gurítani Joel Matipnak. Az előtte sétáló Benzema viszont pont abba az irányba fordult és Karius gyakorlatilag három méterről a francia csatárnak dobta a labdát. Benzema pedig köszönte szépen és be is gurította azt az üres kapuba (1-0).

 Az 55. percben Mane góljával kiegyenlített az angol csapat, de Gareth Bale 64.perces ollózós góljával a Real vette át a vezetést (2-1).

Ezután jött a kegyelemdöfés. Bale kb 25 méterről lőtt kapura, nem volt egy pontos lövés, telibe ment a kapu közepére, egyenesen Karius kezéhez. A legtöbb profi kapusról ez ki sem jött volna, Kariusról azonban nemcsak hogy kijött, de ráadásul a kapuba ütötte a labdát, ami szintén óriási baki volt tőle.

A Liverpool tehát ezeknek a góloknak is köszönhetően elbukta a BL döntőt. Karius zokogva és elnézést kérve hagyta el a pályát. A meccs után jöttek a pletykák és mentségek, hogy a német kapusnak agyrázkódása lett a mérkőzés közben, vagy hogy belenézett a reflektorba és ez elvakította pár másodpercre. De ezekkel a sajtón kívül senki nem foglalkozott, és a játékosokat sem vigasztalta. Karius többé nem lépett pályára tétmérkőzésen a Liverpoolban.

Isztambuli remények: A Liverpool a 2018/19es és a 2019/20as szezonra kölcsönadta Kariust az isztambuli Besiktas csapatának. Úgy tűnt a hálóőr visszatért régi formájába és újra magabiztos kapus teljesítményt tud produkálni. Az első török szezonjában ez így is volt, igaz itt is voltak kisebb hibák.

A második Besiktasban töltött szezonja már nem volt annyira pozitív. Sorra jöttek az egyre kellemetlenebb hibák: aláfutások, mellényúlások, eladott labdák. A török szurkolók is elkezdték szapulni a német hálóőrt, aki végül két bronzéremmel távozott a török fővárosból.

Berlini kiruccanás: A Besiktas után Karius visszatért Angliába, de nem szerepelt Jürgen Klopp terveiben. Ezért kölcsönadták a Bundesligában szereplő Union Berlin csapatának, ám maradandót itt sem alkotott. 4 Bundesliga meccs és 1 Német Kupa mérkőzés fűződik hozzá berlini mezben. De azért egy előkelő 7.helyet elért a csapattal a bajnokságban. 

Vissza Angliába, az északi részre: Berlin után visszatért Liverpoolba, de továbbra sem szerepelt a liverpooli mester, Klopp térképén. Egy szezont töltött el a „vörösök”nél, végül a szerződése lejártával távozott a Liverpooltól. Két csapat nélküli hónap után a Newcastle szerződtette, ahol érdekes patthelyzet állt elő. A Ligakupában (Carabao cup) a csapat döntőt játszott a Manchester United ellen, azonban az első számú kapus, Nick Pope eltiltás miatt nem játszhatott, a második számú kapus, Martin Dubravka pedig már szerepelt a sorozatban,ráadásul  pont a Manchester United csapatával, így a szabályok értelmében ő sem játszhatott. Maradt tehát Karius, aki egy szezont kihagyva ismét pályára léphetett. Nem kis teherrel a vállán. A Newcastle végül 2-0-ra kikapott a United ellen, de Karius jól játszott, hiba nélkül, magabiztosan.

Ezért is érdekes, hogy a következő tétmérkőzésére, csaknem egy évet kellett várni. Akkor az Arsenal ellen játszott a Newcastle. 4-1 re kikaptak, megint egy olyan meccs volt, ahol Kariust semmiért nem lehetett elővenni. A szezon végén lejárt a szerződése, így ismét csapat nélkül maradt.

Gelsenkircheni bizalom, és siker: A newcastle-i kiruccanás után eltelt fél év mire csapatot talált magának. 2025 januárjában a német másodosztályban szereplő Schalke 04 igazolta le. Elsősorban második számú kapusnak érkezett az egykoron szebb időket is megélt csapathoz, azonban szép lassan beverekedte magát a kezdő tizenegybe.

Az idei szezon: Karius nem csak hogy a legstabilabb játékossá vált a kék-fehéreknél, hanem az egyik legjobbá is. Magabiztos, bravúros teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Schalke 04 két fordulóval a bajnokság vége előtt bajnoki címet ünnepelhessen. Bizalom, összeszedettség és komfortos légkör, ez lehet a kulcsa Loris Karius utóbbi két szezonjának. Jövőre tehát ismét az első osztályban bizonyíthat a 32 éves kapus. 

Karius soha nem fogja lemosni magáról azt, amit Kijevben csinált, de a szép emlékek mindig élénkebbek, mint a rosszak. Megható látni, hogy az egykoron közutálatnak számító német kapusnak, most egykori csapattársai is gratulálnak és elfeledtetik azt ominózus estét. 

„Az élet megy tovább, a múltadon már nem tudsz változtatni, de jövődön még igen.” (Mary Pickford)

Kapcsolódó tartalmak