Pilótaprogramok az F1-ben, melyik istálló a legsikeresebb, leghatékonyabb?

Kép forrása: Motorsportsweek

Bevett szokás az F1-es csapatoknál évtizedekre visszamenőleg immáron, hogy saját pilótaakadémiát és pilótaprogramot szerveznek, ahol keresik a jövő nagy tehetségeit, akik idővel az F1-be kerülhetnek. De kik lehetnek a jövő nagy reménységei? Kiknek van jelenleg a legnagyobb esélye eljutni az F1-ig?

Gabriel Bortoleto talán a legkiválóbb példa ebben a példakörben, ugyanis az Audi fiatal brazil versenyzőjének nem volt feltétlenül egyenes útja a száguldó cirkuszig. Bortoleto 2023-ban érkezett meg az F3-ba, előtte nem igazán voltak igazán erős eredményei az alsóbb kategóriákban. Aztán jött a nem várt áttörés, ugyanis Bortoleto első évében megnyerte az F3-at, rákövetkező évre pedig az F2-t is újoncként nyerte meg.

Bortoletoról még érdemes kiemelni, hogy bármilyen junior pilótaprogramnak a tagja csak nagyon későn lett, 2024 év végén csatlakozott a McLaren gárdájához. Egyedi eset ez a brazil versenyző történetében, ugyanis még a 2013-as GP2-bajnok Fabio Leimer volt az utolsó ilyen versenyző, aki bármilyen nagy F1-es istálló támogatása nélkül nyerte meg az egyik legrangosabb utánpótlás szériát.

Íme egy átfogó statisztika a legsikeresebb pilótaakadémiákról:

  • Red Bull : 16 versenyzőt juttattak el az F1-ig, a legsikeresebb versenyzőik Max Verstappen és Sebastian Vettel.
  • McLaren : 4 versenyzőt juttattak el az F1-ig a pilótaakadémiájuk fennállása óta, legsikeresebb versenyzőik Lando Norris és Lewis Hamilton, akik 1-1 bajnoki címmel ajándékozták meg a csapatot.
  • Ferrari : A pilótaprogramjuk indulása óta a legsikeresebb növendékük egyértelműen Charles Leclerc, aki 8 győzelmet szerzett eddig a maranellói gárdának.
  • Mercedes : Nem annyira széles körű a pilótaprogramjuk, George Russell révén azonban már 6 futamgyőzelmet könyvelhettek el.
  • Alpine: Ha csak kizárólag az Alpine programját nézzük, akkor saját növendékként, de más csapatnál Zhou Guanyu és Oscar Piastri a két legfontosabb név a listájukon.
  • Aston Martin : viszonylag friss pilótaprogramról és akadémiáról beszélünk, jelenleg az F2-ben szereplő Mari Boya a legesélyesebb versenyzőjük, aki eljuthat az F1-ig egy erős junior szezont követően. Illetve ne feledkezzünk meg az F2-ben erős versenyzőnek számító Jak Crawfordról sem, aki Bortoleto egyik legfőbb riválisa is volt nem olyan rég.

Ez a statisztika megmutatja, hogy a Red Bull pilótaprogramja kiemelkedőbb a többinél, de csak abban a tekintetben, hogy minél több fiatalnak próbáltak és próbálnak lehetőséget biztosítani. Keresik a jövő nagy versenyzőit, és jelenleg Max Verstappen óta olyan igazán kiemelkedő versenyzőt még nem sikerült találniuk, pedig rengeteg mindenkit kipróbáltak már.

Kiemelendő negatív példa viszont a Red Bullhoz kapcsolódóan, hogy valamennyi versenyzőjük nem itt ért el áttörő sikereket. Pierre Gasly és Carlos Sainz példái a legkiválóbbak ide, ugyanis a francia versenyző neve ma már szinte teljesen egybenőtt az Alpine nevével.
Gasly karrierje legnagyobb sikerét azonban egyértelműen az AlphaTauri (ma: Racing Bulls) égisze alatt érte el még a 2020-as olasz nagydíj győzelmével.

Sainz pedig hiába debütált a Red Bull családnál, Max Verstappen csapattársaként, nem volt maradása a csapatnál, és azóta a legtöbb F1-es csapatot megjárta. Sainz a Ferrarinál és a McLarennél ért el áttörő sikereket és futamgyőzelmeket, tavaly pedig a Williams színeiben szerzett 3 dobogót.

A McLaren programja szűk körű, és válogatottabb versenyzőkkel dolgozik a junior kategóriákban. Emiatt nagyon limitáltak az esélyek a fiatal növendékek számára az F1-es debütálásnál, ráadásul nem könnyíti meg a dolgukat a jelenlegi pilótapárosa sem Zak Brownnak, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri is stabil üléssel rendelkeznek még. Emiatt a McLaren a többi versenysorozatban próbál lehetőséget nyújtani a fiatalok számára, például a Formula-E sorozatban, vagy az IndyCarban.

A Ferrari szintén válogatottabb és szűkebb körű versenyzőkkel dolgozik. Ők tényleg a kivételes tehetségeket keresik, a következő Michael Schumachert, vagy Kimi Raikkönent, akik világbajnoki címmel tudják megörvendeztetni Olaszországot. Jelenleg erre a legnagyobb esélye Oliver Bearmannek van, mint Ferrari akadémia tag a Haas színeiben, azonban Rafael Camara is bőszen lépked az F1 irányába. A brazil versenyző jelenleg az F2-ben szerepel.

Szintén elmondható a Mercedes akadémiájáról, hogy nem igazán tudnak lehetőséget adni fiatal versenyzőknek. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kettőse évekig meghatározó alakjai voltak a német alakulatnak, így más csapatoknál debütáltak a juniorjaik rendszerint. Pascal Wehrlein a Saubernél, míg George Russell a Williamsnél. Jelenleg Andrea Kimi Antonelli a legfrissebb igazolásuk saját növendékként az F1-ben, idén pedig minden esélye megvan Antonellinek a bajnoki címre, mindösszesen alig 18 évesen.

Talán egy kicsit kakukktojás ezen a listán az Alpine pilótaprogramja, hiszen ők a Renault helyét vették át a sorozatban. Mégis két erős versenyzőt sikerült már az F1-be juttatniuk, Zhou Guanyu és Oscar Piastri révén. A kínai versenyző 3 évet töltött el a sorozatban az Alfa Romeo és a Sauber színeiben, míg az ausztrál versenyző mai napig meghatározó tagja a sorozatnak.

Az Aston Martin pilótanevelése még nagyon gyerekcipőben jár, így hatalmas áttörést tőlük nem mostanában kell várni. Nyilvánvalóan komolyan veszik a programot, és ők is a jövő nagy reménységei után kutatnak, nagy eredményt nem mostanában kell tőlük várni.

És lássuk, hogy a 2026-os F2-es bajnoki éllovasok közül kiknek van igazán esélye leghamarabb az F1-be eljutni? Természetesen egy forduló eredményei alapján nem indulhatunk ki, azonban ők a legesélyesebbek:

  1. Rafael Camara 🡪 A 2025-ös F3-as bajnok brazil fiatal borzasztóan erős évet tudhatott tavaly maga mögött, így nem lenne meglepő, ha jövőre esetlegesen egy Haas színeiben be is tudna mutatkozni a száguldó cirkuszban
  2. Nikola Tsolov 🡪 A bolgár oroszlán még nagyon fiatalon, 15 évesen kezdte F3-as pályafutását. Ebben a sorozatban 3 évet eltöltött, idén újonc az F2-ben. Az Alpine kihátrált mögüle, de Tsolov nagyon ígéretes versenyzőnek néz ki, és fiatal is nem mellesleg. A Red Bull felkarolta Fernando Alonso protezsáltját, így erős esélyei vannak egy esetleges F1-es ülésre a jövőben. Márpedig a Red Bullnál mindvégig beugrásra készen kell állni, mert nem igazán lehet tudni, mit hoz a holnap.
  3. Joshua Dürksen 🡪 A közönség kedvenc német-paraguayi versenyző idén csatlakozott a Mercedes pilótaprogramjához, nem lehet azt mondani, hogy csak a helyét vesztegeti. Dürksen gumikezelésben egyértelműen kiemelkedik az F2-es mezőnyből, idén ráadásul az egyik, hanem a legjobban teljesítő csapatnál versenyez az Invicta Racingnél. Rá mindig érdemes odafigyelni, hiszen egy csiszolatlan gyémánt egyértelműen.
  4. Colton Herta 🡪 Az amerikai versenyző 26 évesen vágott neki élete egyik legmerészebb kalandjának azzal, hogy a stabil IndyCar ülését elhagyta és a Cadillac támogatásával elindult az F2-ben. Herta célja egyértelműen az F1, ezt saját maga is elmondta, azonban ilyen idősen 19-re lapot húzni merész dolog. A tehetsége megvan egyértelműen, viszont a Cadillacen kívül más F1-es csapat nem hiszem, hogy kapkodni fog utána.

Ha F1-es lehetőségeket akarnak a fiatalok, akkor a Red Bull akadémiája a legjobb választás, azonban elég nagy a túltöltöttség, és limitáltak az esélyek és a helyek. Soha ne mondd, hogy soha, ha kiemelkedőbb vagy mindenkinél és jól eladható a személyed, akkor nagyon hamar a tűz közelébe kerülhetsz.

De a tűz közelében lenni nem jelent mindent. A közelmúltban számos versenyző kiváló példája annak, hogy F2-es bajnoknak lenni nem minden, ha az F1-ben szeretnél versenyezni.

  1. Theo Pourchaire 🡪 Az Alfa Romeo akadémia tagja volt sokáig a fiatal francia versenyző, nála pechesebb embert nem tudnék megnevezni, akiben egyértelműen ott volt a tűz és a tehetség az F1-hez. Pourchaire legnagyobb hátránya a marketing és a szponzori hiány volt, illetve, hogy akkor szerepelt az F2-ben, amikor az Alfa Romeonál (ma: Audi) ott volt egy Kimi Raikkönen is. A Ferrari máig utolsó világbajnokát és legendás ikonját nem rakhatod ki egy fiatal miatt, ha te vagy Fred Vasseur 2021-ben.
  2. Felipe Drugovich 🡪 Nem volt tagja egyetlen egy pilótaprogramnak sem sokáig, az Aston Martin felkarolta utolsó F2-es évében. Drugovich legnagyobb pechjére mindösszesen harmadik szezonjában tudta megnyerni az F2-t egy nem túl veretes mezőnyben, így csak minimálisan meglepő tény az, hogy nem jutott F1-es üléshez. Pedig bőven elfért volna más csapatnál, csak nem az Aston Martinnál.

Nem könnyű a fiatalok élete az F2-ben, ha az F1-be szeretnének eljutni. Rengeteg tőlük egyáltalán nem függő eshetőségre kell felkészülniük és megoldaniuk, akár pénzügyi, akár szponzori szempontokat is nézve.

Kapcsolódó tartalmak