Hadjar megingása – van visszaút a franciának, vagy szétesik a kártyavár?

Képek: Red Bull Content Pool

Egyetlen pillanat alatt dőlt össze az a  kártyavár, melyet a Red Bull francia versenyzője, egy élcsapathoz tartozó pilótaként épített az idei szezon során. Vajon visszaspirálozik Hadjar oda, amit az F2-ben láthattunk tőle, vagy képes újult erővel egy kiemelkedő szezont megalapozni? 

A Forma-1-es Miami Nagydíjon Isack Hadjar régi formáját láthattuk – bár ez a francia versenyzőnél nem feltétlen pozitív. A legutóbbi sprintversenyt kilencedikként zárta, amivel egy pozícióval maradt le a pontszerzésről. A vasárnapi nagydíjra szintén a kilencedik helyre kvalifikált, azonban egy technikai áthágás miatt kizárták a Red Bull versenyzőjét, így a boxutcából startolt. Kezdetben jó tempót tudott autózni a kemény abroncsokon és sok pozíciót javított, azonban az ötödik körben megkoccolta a szalagkorlátot, aminek következtében eltört az RB22-es futóműve, így a 13-as kanyarban a falba csapódott. 

És itt mutatkozott meg a régi forma: a francia versenyző percekig ütlegelte a kormányt és a sisakját kiszállás előtt, majd a biztonsági kerítés mögé sétálva is több, érzelmileg túlfűtött csapkodást láthattunk tőle. A Red Bull egyébként egy jelentősebb fejlesztési csomaggal érkezett Miamiba, amivel Max Verstappen az ötödik helyezést tudta megszerezni (egy megforgással együtt), ami némi fejlődést mutatott az energiaitalos alakulatnál.

Azonban a friss csomag teljes potenciálját még nem láttuk. Verstappen az első körös piruettjében lenyírta az abroncsait, ami miatt sokkal korábban kellett lecserélnie őket, ezzel felborítva a papírforma szerinti taktikát. Hadjar pedig a bokszutcából rajtolva egyébként szépen fel tudott kapaszkodni – nem kizárt, hogy egy pontszerző helyezés is benne lett volna a pakliban a franciának.

Az elátkozott Red Bull

Ezt a soron következő Kanadai Nagydíjon Hadjar akár meg is valósíthatja, ha nem spirálozik vissza fejben oda, amit főleg a Forma-2-es éveiben mutatott. Agresszió, ebből fakadó hibák, szinte folyamatos elégedetlenség, panaszkodás a rádión. Tény, hogy egy pokolian gyors versenyzőről van szó – ezért is kapott helyet a Forma-1-ben –, ám a helyzete eleve nem könnyű: az osztrák gárda elátkozottnak vélt ülését kapta meg a 2026-os szezonra.

Az sem teszi stresszmentessé a francia évét, hogy Verstappen csapattársaként kell valamit mutatnia, valamint, hogy az elmúlt időszakban jelentős átalakulások mentek végbe az energiaitalos istállónál. Ráadásul a négyszeres világbajnokon is inkább a frusztráció érződik, mind az alakulatának a helyzetével kapcsolatban, mind a 2026-os konstrukciók milyensége miatt. A szabályváltoztatások okozta útvesztőben még az élcsapatok is tévelyegnek, nemhogy egy fiatal versenyző, így ha a fentieket mind összevetjük, elég hosszú a lista, ami nehezíti Hadjar évét. 

„Nagyon fájt ez a kiesés.” – kezdte a Miami Nagydíj futama utáni nyilatkozatát Hadjar. „Főleg azért, mert remek volt a tempóm, nagyon könnyen tudtam előzni. Minél hamarabb meg akarom érteni, mi történt – olyan gyors volt minden, hogy egyik pillanatról a másikra a falban találtam magam. Csalódott vagyok, hogy pontokat dobtam el a csapattól és az autón is sérülést okoztam. Úgy akartam hazamenni erről a hétvégéről, hogy tudom, hogy sokat tettem a csapatért – azonban a tudat, hogy mindent kidobtam a kukába egyetlen, nagyon buta hiba miatt, elképesztően frusztráló.”. 

Légy te magad a változás, amit szeretnél

Ilyen esetben mi a legjobb, amit egy élcsapat reménységeként tehet? Semmiképp sem az, hogy hagyja, hogy a negativitás uralkodjon rajta – önhiba esetén sem. Hadjar reakciójából ítélve sejthető, hogy a Red Bull a nehéz helyzete ellenére továbbra is hatalmas elvárásokat támaszt a második pilótájával szemben, amihez a szezon eddigi részében fel is ért a francia. Most azonban megingott. 

Hadjar a mentális érettségéről most tehet tanúbizonyságot. Ha a soron következő Kanadai Nagydíjon, majd a hamarosan érkező európai futamokon sikerül visszatérnie az év elején látott énjéhez, azzal egy remek szezont alapozhat meg. 

Kapcsolódó tartalmak